Comic-Con 2017 - Channing Tatum szerint meg fog valósulni a Gambit film

|

A kártyadobáló mutáns szólófilmje egyáltalán nincs veszve.

Rengeteg sürgés-forgás, aztán hatalmas csönd. Ez jellemezte eddig a Gambit film előkészületeit. Már-már kezdtük azt hinni, hogy a Channing Tatum nevével fémjelzett mutánsmozi el sem fog készülni, de most maga a sztár nyugtatta meg a közönséget.

Hirdetés

Tatum idén a Kingsman: Az aranykör paneljánál bukkant fel, ahol elkerülhetetlen volt, hogy megkérdezzék tőle, hogy mi újság a Gambittel. A színész meglepő módon magabiztosan azt felelte, hogy még mindig dolgoznak rajta és jól haladnak a dolgok.

Sok megpróbáltatáson esett átt ez a szólófilm mióta bejelentették. Doug Liman rendező közel került ahhoz, hogy elkészítse a filmet, ám a Deadpool sikere után a stúdió teljesen átszervezte jövőbeli terveit és ezzel a Gambit jelentősen hátrébb csúszott. Channing Tatumot később a CinemaBlend is megkérdezte a témával kapcsolatban, akiknek a színész elárulta, hogy inkább használt mintsem, hogy ártott volna a filmnek a premier eltolása.

"Szerintem nagyon, de nagyon nagy szerencsénk volt. Ezekre az akadályokra később áldásként fogunk tekinteni. Az alkotásunkat egy filmes paradigmaváltás kellős közepén készítettük, és szerintem nem jártunk volna jól, ha akkor adjuk ki, mert még nem nyerte el a legjobb formáját. Nem volt rossz az ötlet. Jó irányba haladtunk. De aztán tanulhattunk két olyan fantasztikus filmtől, mint a Deadpool és a Logan. Rengeteg olyan ajtót ledöntöttek előttünk, amelyeken szerettünk volna átmenni, de nélkülük sosem sikerült volna."

A Fox ezek szerint továbbra is nyitott a rizikósabb vállalkozásokra, aminél nem is kaphatnánk jobb hírt, hiszen a Logan és a Deadpool nem csupán képregényfilmes terepen nyújtottak valami egészen eredetit, hanem világszerte megnyerték maguknak a nézők és kritikusok szívét.

Doug Liman távozása óta a Gambit rendező nélkül áll szóval a Foxnak először is találnia kell valakit a megüresedett pozícióra. A stúdió nemrégiben hat meg nem nevezett Marvel film premierjét tűzte ki az elkövetkező évekre, amelyek közül az egyik valószínűleg a Gambitet takarja. Ez alapján a film valamikor 2019 és 2021 között érkezhet a mozikba.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.