Kritikák

Az Eaglemoss jóvoltából egy újabb képregény-történeti alapvetés kapott teljes esztétikai ráncfelvarrást, mely nemcsak Batmanre gyakorolt sokkolóan nagy hatást akkoriban, de a mi gyerekkorunkat is sokáig kísértette.

Pókember! Pókember! Mindent tud, amit egy póknak kell! - szól a közismert nóta és úgy tűnik ez igaz a legújabb pókkalandra is.

Nem annyira jó, mint kellene, viszont közel sem annyira rossz, mint lehetett volna.

Fiatalabb koromban, ha megkérdezték, ki a kedvenc hősöm, általában gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy Batman. Pókember azonban néha elbizonytalanított. Pont, mint most.

Trilógiává érett az elmúlt évek egyik legnépszerűbb animációs meséje, ami felemás érzéseket hagyott bennünk.

A címszereplővel ellentétben, a John Byrne jegyezte Acélember még harminc év távlatából sem tűnik ódivatúnak vagy megfáradtnak; és jóllehet a mű már kikerült a hivatalos kánon fókuszából, mégis a mai napig a Superman-história valódi origójaként illik definiálni.

Láttuk minden idők egyik legjobb akciófilmjét, én pedig a szavakat is alig találom.

Immáron az ötödik felvonással folytatódik kedvenc franchise-unk, ami szinte pontosan ugyanolyan, mint tíz éve volt.

Előfordul, mikor a kritikus már ordítana fájdalmában.

Az identitás megtalálása sokszor emberhús-falatonként történik.