Nyolc évvel ezelőtt indult útjára a Zöld Íjász, ami akár az Arrowverzum Vasemberének is betudható. Oliver Queen színre lépése óta ugyanis a The CW megállás nélkül építi a saját televíziós DC-univerzumát, évről évre olyan címekkel bővülve, mint a Flash - A villám, A holnap legendái, a Supergirl, ősztől pedig a szintén saját sorozatot kapó Batwoman. Az idei szezon nagy mérföldkő lesz, hiszen a Zöld Íjász nyolcadik évada egyben az utolsó is. Ennek apropóján az Entertainment Weekly tető alá hozta a címszereplőket, hogy még egyszer utoljára együtt láthassák őket a rajongók hivatalos karakterportrékon.
Habár az említett szériák minősége gyakran hullámzó, azt nem lehet tőlük elvenni, hogy egyedülállóan valósítják meg a több epizódokon átívelő crossovereket minden évben, nem kis színészgárda mozgatásával. Az alkotók folyamatosan igyekeznek megfejelni a korábbi össznépi eseményt, ami az idén érkezőről már csak amiatt is elmondható, hogy egészen tavaly óta építgetik, ráadásul a DC-képregények egyik legnépszerűbb történetét, a Crisis on Infinite Earths című, rengeteg hős halálával járó tizenkét részes minisorozatot adaptálja. Mint azt egy ideje tudni lehet, a Monitor jóslata szerint Oliver ekkor fogja életét veszteni, ami a showrunner elmondása szerint meghatározó eleme lesz a Zöld Íjász utolsó epizódjainak, elsősorban az elfogadás motívumát boncolgatva. A címszereplőt alakító Stephen Amell a következőket árulta el:
"Mivel ő egy bármilyen különleges képesség nélküli szuperhős, mindig is úgy éreztem, hogy végül meg kellene halnia - de az is lehet, hogy mégsem. Amikor Marc Guggenheim elmesélte a karakter történetének utolsó pillanatait, sírni kezdtem. Rengeteg akadályt meg kell ugranom, hogy meg tudjam csinálni azt a bizonyos jelenetet."
A Zöld Íjász befejező évada október 15-én veszi kezdetét a The CW műsorán, de a sorozat alkotói és főszereplői utolsó alkalommal a hétvégén megrendezésre kerülő San Diego Comic-Conra is ellátogatnak, hogy friss részleteket és talán vadonatúj képsorokat is megosszanak velünk a lezárásból. A következő galériában pedig nézzétek meg az Arrowverzum főhőseiről készült nagyszerű portrékat, amiken most először a karakterek új jelmezeit is lehetőségünk van szemügyre venni.
