Hirdetés

103 éves korában elhunyt Kirk Douglas

|

Az amerikai filmgyártás aranykorának utolsó képviselője, a mozivásznon és a hazájáért tett szolgálatáért is többszörösen kitüntetett színészóriás, Kirk Douglas tegnap az égi színjátszók társulatához csatlakozott.

Hirdetés

Kirk Douglas 1916 decemberében, egy orosz bevándorló család egyetlen fiú gyermekeként látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban. Nehéz gyermekkora ellenére kiválóan tanult, de nem csak elméjét, hanem fizikai adottságait is remekül használta. Már az egyetemen kiemelkedett társai közül birkózásban és színjátszásban is. Tanulni akart, és ebben semmi sem tudta visszatartani, eltökéltségét mutatja, hogy több mint 50 munkahelyen dolgozott az iskolai évei alatt csak azért, hogy előteremtse a tandíjat.

Hirdetés

A befektetett munkája az 1930-as évek végére érett be, ekkor indult színpadi színészi pályafutása, ekkor változtatta meg nevét Iszur Danyielovics Gyemszkijről Kirk Douglasre. A második világháború alatt a haditengerészetben szolgált, majd 1945-ben nemcsak a színpadra tért vissza, hanem beindult filmes karrierje is. Legelső szerepét az 1946-ban bemutatott Martha Ivers furcsa szerelmében játszotta, ezután pedig sorban következtek az egyre nagyobb kasszasikerek, köztük számtalan western alkotással.

Emlékezetes szerepei közé tartozik a Spartacus (1960) címszereplője, Vincent Van Gogh A nap szerelmesében (1956), Ned Land a Némó kapitányban (1954), Kaktusz Jack (1979), Matthew Yelland kapitány a Végső visszaszámlálásban (1980) és Archie Long a Kemény fickókban (1986). Pályája során sem színpadon sem filmen nem skatulyázták be, drámai hősöket, romantikus figurákat is egyaránt hitelesen személyesített meg.

1957-ben A nap szerelmese című filmben nyújtott alakításáért, melyben a neves művészt, Van Gogh-ot alakította, elnyerte az Oscar- és a Golden Globe-díjat is. Elismeréseinek sorát ékesíti még a Cecil B. DeMille-életműdíj, az Arany Medve-díj, az Elnöki Szabadság-érdemrend, egy II. Világháborús Győzelmi Érdemrend és a Francia Köztársaság Becsületrendje is.

Kirk Douglas 2016. december 9-én családja és barátai körében ünnepelte 100. születésnapját. 103 évesen, 2020. február 5-én Beverly Hillsben érte a halál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.