Hirdetés

2015-ben jön a Hotel Transylvania 2

|

A korrekt első rész után és a szép bevételi eredményeket látva a Sony Pictures Animation bejelentette, hogy folytatják a Hotel Transylvania című animációt, 2015-ben jön a második rész!

Hirdetés

Nem is csoda, hogy a Sony berendelte a Genndy Tartakovsky (Dexter laboratóriuma) által rendezett animációs film folytatását, hiszen a 85 milliós költségvetésből több, mint 250-et hozott a kasszába és a kritikusok is jól megszorták 7-es és 8-as pontszámokkal, ami arra utal, hogy korrekt matériát kaptak a kezükhöz. A Sony látva a jó mutatókat, nem gondolkozott sokat és ma bejelentette, hogy jön a Hotel Transylvania 2, méghozzá 2015. szeptember 25-re lőtte be a projektet. A stúdió jelenleg keresi Genndy Tartakovsky utódját, ugyanis a rendező nem lesz elérhető, hiszen ugyanezen cégért alatt készíti el a Popeye mozit, ami 2014. szeptember 26-ra van beidőzítve. Arról nem tudni semmit, hogy az első rész szinkronhangjai (Adam Sandler, Selen Gomez, Andy Samberg, Kevin James, Steve Buscemi és David Spade) visszatérnek-e, de botor lelkek lennének nem aláírni újra a szerződést. A CineStar kritikáját itt olvashatjátok az animációról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.