Hirdetés

75 éves lett a musical nagymestere, Andrew Lloyd Webber

|

Nélküle teljesen más lenne a ma ismert zenés színház.

Hirdetés

Andrew Lloyd Webber egyike azon kevés színházi alkotóknak, akiknek a nevét még azok is ismerik, akik nem rajonganak a színházért vagy a musicalekért. Webbernek sikerült populárissá, könnyeddé és könnyen befogadhatóvá tennie a magaskultúrát, és dalai olyan fülbemászóak, hogy akaratlanul is dúdolni fogjuk azokat az előadások után. Diszkográfiáján számtalan slágert találunk, melyek ma már a "környezetük", azaz a színházi darabjuk nélkül is megállják a helyüket.

Webber szinte előbb tanult meg hangszeren játszani, mint járni, és akárcsak az egykoron élt nagy formátumú zeneszerzők, ő is kisgyerekként komponálta első műveit. A szülei a zene bűvöletében éltek, édesapja zeneiskolai igazgató, egyházi zeneszerző és templomi orgonista, anyja pedig zongoratanárnő volt. Webber a szüleitől örökölte a tehetségét, a zene szeretetét és ezt igyekszik ő is továbbadni, nemcsak saját gyerekeinek, hanem mindenkinek.

Hirdetés

Andrew Lloyd Webber ma, azaz március 22-én ünnepli 75. születésnapját, és miközben talán most is a III. Károly koronázási ceremóniáján felcsendülő dallamokat szerkeszti, mi köszöntsük őt néhány remek szerzeményével.

You Must Love Me (Evita)

Webber és állandó szerzőtársa, Tim Price mondhatni már ünnepelt sztárok voltak a hetvenes évek derekán, ugyanis a József és a színes, szélesvásznú álomkabát, valamint a Jézus Krisztus szupersztár meghódította a színpadokat. A duó azonban elfordult a Bibliától és a szakrális témáktól, és egy újabb férfi helyett immáron egy női hőst állítottak a középpontba. A választásuk az egyik leghíresebb argentinre, Eva Perónra esett.

A szerzeményeik először lemezen jelentek meg, majd ezt vitték színpadra, végül pedig Madonna főszereplésével filmként is sikert sikerre halmoztak. A You Must Love Me nem szerepelt az eredeti albumon, ezt kimondottan a filmhez készítette Webber és Price, mellyel elnyerték a legjobb betétdalnak járó Oscar-díjat.

The Music of the Night (Az Operaház Fantomja)

Az Operaház Fantomjának legismertebb tétele, a vissza-visszatérő motívum a darabbal azonos című dalban hallható, ám nemcsak ez a klasszikus szerzemény lett igazi világsiker. A The Music of the Night az első felvonásban hallható és ez a Fantom szólója, mely egyenesen beletalál a néző lelkébe. Legyen szó színpadi előadásról vagy Gerard Butler filmbéli alakításáról, ez a dal minden formájában egy mestermű, mondhatni egy ízig-vérig Disney-sláger.

It's Easy for You (Elvis Presley)

Andrew Lloyd Webber a musicaljei és betétdalai miatt ismert, ám "mezei" zeneszerzőként is dolgozott. Talán kevesen tudják, hogy a Webber-Price páros a Király számára is komponált, ráadásul egy nem akármilyen nótát. Akár azt is mondhatnánk, hogy az It's Easy for You Elvis Presley utolsó dala, ugyanis a szám Presley legutolsó, Moody Blue címet viselő lemezén szerepel mint a legutolsó szerzemény.

Memory (Macskák)

Nemcsak külföldön, hanem idehaza is gigászi siker lett a Macskák. Andrew Lloyd Webber talán legismertebb musicaljének ikonikus dalát, a Memoryt sokan talán nem is a színházban hallották először, ugyanis az elmúlt négy évtized során rengetegen feldolgozták. Így tett Barbra Streisand is, aki egy évvel az eredeti bemutató után saját lemezén is szerepeltette a Memoryt.

Superstar (Jézus Krisztus szupersztár)

Megfelelő támogatás hiányában Webber és Rice a dalokat először egy albumon jelentették meg. A korongnak azonban akkor sikere lett, hogy egyből megnyíltak a színházi ajtók és a Jézus Krisztus szupersztár egy csapásra meghódított a Broadway deszkáit. Érzelmes dalokban (I Don't Know How to Love Him) és táncolós betétekből sincs hiány. Ilyen a musical fő dala, a Superstar is, mely a gospeles hangzásával garantálja, hogy a nézők ne tudjanak ülve maradni a széken.

It's My Time (Jade Ewen)

A britek voltak egykoron az Euróvízió legsikeresebb nemzete: ötször megnyerték a dalfesztivált és tizenhatszor végeztek a második helyen. Az utóbbi évtizedekben azonban kudarcot kudarc követett, és kétszer is megesett velük az a blama, hogy egyetlen pontot sem kaptak a többi nemzettől... Az angolok próbálkoztak mindennel, kiküldtek egykoron népszerű fiúbandát, legendás énekeseket (például Bonnie Tylert), ám végül tavaly, egy internetes sztárnak sikerült visszarepítenie őket a csúcsra, a második helyre.

Ez még Andrew Lloyd Webbernek sem sikerült, pedig 2009-ben ő írta az országa dalát. Az It's My Time az ötödik lett, ami remek eredmény, látva azt, hogy az azt követő években milyen rosszul teljesítettek a brit nóták... A siker érdekében Webber maga is színpadra lépett és egy zongora mögött ülve kísérte játékával az énekesnőt, Jade Ewent.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.