Robert Eggers, a tavalyi nagysikerű indie horror, A boszorkány (The VVitch) alkotója most egy igazi klasszikust tervez újrázni, mégpedig F. W. Murnau Nosferatu-ját. A rendező egyben azt is bevallotta, hogy nem ezt szánta volna következő filmjének.
A Drakula adaptációjának számító Nosferatu maga is megélt már 1-2 újragondolást, melyek közül a leghíresebb az 1979-es Werner Herzog mű volt Klaus Kinski főszereplésével. Eggers úgy nyilatkozott, hogy nagy rajongója a történetnek gyerekkora óta.
Láttam egy fotót Max Schreckről, mint Orlok grófról az egyik általános iskolai könyvemben és eldobtam tőle az agyamat.
Eggers kséőbb rendezte is a Nosferatut még diákként egy színpadi darabban, méghozzá német expresszionista stílusban. Ezt később aztán mint profi rendező felújította, és azóta is meghatározó számára a darab. Elárulta azt is, hogy a nagy rajongása ellenére nem szerette volna filmre vinni a művet:
Kicsit sokkoló nekem. Nagyon ocsmány, blaszfémikus, egocentrikus, és undorító dolog egy filmalkotónak hozzányúlnia egy ilyen meghatározó klasszikushoz, mint a Nosferatu. Ezzel még várni akartam volna, de a sors úgy hozta, hogy ez legyen a következő projekt.
Ha már a nyakába hárult ez a feladat, elárulta azt is, hogy milyennek tervezi a Schreck által játszott figurát.
Max Schrecket sem lehet visszahozni, de azért próbálok visszatérni a régivágású, folklór vámpírokhoz.
Az egyelőre még nem derült ki, hogy mikorra várható a remake és mik a további tervek vele.