Hirdetés

A Dungeons and Dragons film a Galaxis Őrzői nyomdokában?

|

Hirdetés

2014 decemberében mozikba került a Hobbit-trilógia utolsó része, amivel lezárult egy korszak, ami a fantasy-filmeket illeti. J.R.R. Tolkien mesés világa mondhatni kimerült, és bár a Szilmarillokkal még lehetne mit kezdeni Középföldével, a mű mozgóképes változata inkább sorozatként működne, semmint filmként. A stúdiók Az öt sereg csatája óta tapogatóznak a műfaj keretein belül, bízva abban, hogy rátalálnak az új aranytojást tojó tyúkra, de az idén debütáló Warcraft kivételével eddig egy alkotás és filmbejelentés sem mozgatta meg a tömegeket. A Warcraft sikere vagy esetleges bukása alapvetően befolyásolhatja a műfaj közeljövőbeli sorsát, de Duncan Jones fantasyje mellett egy másik nagy franchise, a Dungeons and Dragons is beleszólhat majd a közvélemény formálásába. A híres D&D játék adaptációjáról eddig keveset lehetett tudni, de a napokban Roy Lee producer végre lerántott egy-két leplet a produkcióról. Sőt, a hatás érdekében elég nagy szavakkal kezdett el dobálózni, amit az eddigi gyatra filmes megvalósítások után azonban érdemes helyén kezelni.

„Ez az új D&D film a Galaxis Őrzői hangulatát fogja visszaadni egy Tolkien-szerű univerzumban. Ha eszünkbe jutnak a Hobbit és a Gyűrűk ura-filmek, akkor egyfajta komolyság lebeg a szemünk előtt, de gondoljunk csak bele, milyen szórakoztató lenne, ha ezt a világot Galaxis Őrzői módjára mutatnánk be! Ilyet még nem látott a közönség.”
Lee bizonyára megfeledkezik arról, hogy alig néhány éve a Your Highness (Király!) már megpróbálkozott hasonlóval, igaz az leginkább az Apatow-féle művekre jellemző poénokkal operált, és annak rendje és módja szerint fel is sült. Viszont a Galaxis Őrzői című film megmutatta tavaly, hogy lehet stílusosan és sikeresen vegyíteni a humort a sci-fivel, és a Warner Brothersnél bíznak benne, hogy a D&D film megvalósítja ezt az eredményes keveredést a fantasy világával. A hangulat mellett Lee arra is kitért, hogy igyekeznek hűek maradni az alapanyaghoz, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a forgatókönyvet a D&D játék alkotói is felügyelik. Valamint még annyit is elárult, hogy a film teljes egészében egy idegen világban fog zajlani, tehát nem lesz Narnia krónikáira jellemző átjárás a „valóság” és a képzelet birodalma között. Hogy a végterméket mikor is láthatjuk pontosan, arról nem szól a fáma – először a Warner Brothersnek hivatalosan is zöld utat kell nyitnia a film előtt, ami minden bizonnyal nagyban függ a Warcraft teljesítményétől. Titeket érdekelne egy összeverbuválódott vadorzó csapat kalandja, amint felforgatnak egy egész fantasy világot?
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.