Hirdetés

A horror Hamletje

|

A horror különös műfaj: milliók rajonganak érte, és híveinek megvannak a maguk sztárjai. Közülük is az egyik legnagyobb Tony Todd, aki szó szerint is hatalmas figura.

Hirdetés

A kétméteres, mély hangú fekete színész ugyan igazi népszerűségét kizárólag olyan filmeknek és tévésorozatoknak köszönheti (Az élőhalottak éjszakájá-tól a Kampókéz-filmeken át a klasszikus Candyman-ig), melyekben bőven patakzik a vér, halk szavú, udvarias, igazi úriember, és Shakespeare Viharjában kapta az első színpadi feladatát: azóta rabja a művészetének. Boldogan vállalt szerepet a Végső állomás 5. 3D-ben (Final Destination 5. 3D hazai bemutató: szeptember 8.), de nem mondd le a színpadról sem. – Szerintem, Shakespeare, ha ma élne, élvezné, értékelné és művelné a horrorműfajt – jelentette ki nemrégiben egy horrorspecialista újságban. – Nála is van annyi a hulla néha, mint a Végső állomás-ban, legfeljebb nem annyira rafinált halálnemekkel végzi ki őket. Úgy tudom, lesz hatodik rész, sőt, talán a hetedikkel együtt forgatjuk, és én boldogan játszom megint a halál postásának a szerepét: így legalább a túlélők között vagyok. /InterCom/

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.