Hirdetés

A Legenda vagyok készítője rendezi Az éhezők viadala többi részét is

|

A Gary Ross által rendezett Az éhezők viadala könyvadaptáció hatalmas siker volt, ezért értelemszerűen a regénysorozat további részeit is vászonra varázsolják.

Hirdetés

Az éhezők viadala 78 milliós büdzséből majd 700-at termelt világszerte, ami hatalmas sikernek számított és a Lionsgate szinte rögtön berendelte a folytatást és kitűzte a premierdátumot 2013 novemberére. Gary Ross rendező azonban nem votl hajlandó semmit elkapkodni és időhiányra, valamint a stúdió siettetésére hivatkozva otthagyta a rendezői széket. Helyét a Constantine és a Legenda vagyok készítője, Francis Lawrence vette át, akit nem zavart az erőltetett tempó és gőzerővel készíti Az éhezők viadala második felvonását, ami a Futótűz névre hallgat és 2013. november 22-én érkezhet. A stúdió annyira biztos a sikerben és Lawrence tehetségében, hogy a Futótűz után az utolsó, Mockingjay névre hallgató regény filmadaptációját két részletben mutatják be, szintén Francis Lawrence elképzelésében. A Mockingjay első fejezete 2014-ben, míg a második 2015-ben mutatkozhat be.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.