Hirdetés

A Magyar népmesék hungarikummá vált

|

Most már hivatalosan is akként tekinthetünk rá.

Hirdetés

Ha van valami, ami jellegzetesen és abszolút beazonosíthatóan magyar, az bizony a Magyar népmesék. Az 1977 és 2011 között készült és azóta is folyamatosan hódító rajzfilmsorozat, melyben klasszikus, mindenki számára ismert népmesék lettek feldolgozva rengeteg gyerek és szülő szívét meghódította a hosszú évek folyamán, így hát nem is csoda, hogy bekerült végre a hungarikumok kánonába. 

Hirdetés

A Pannónia Stúdió műtermében készült sorozat alkotói között olyan nevekkel is találkozhattunk, mint Jankovics Marcell, Tóth Pál, Haui József, ifj. Ujvári László, Horváth Mária, illetve Hegyi Füstös László. Érdemes megjegyezni itt, hogy magán a pályázaton résztvevők anyagi támogatásban is részesültek (egymilliárd forintról van szó), valamint több projekt (összesen 360) is kapott ezzel párhuzamosan egy bizonyos összeget, szintén támogatásul. És hogy milyen társaságba került így a sorozat? Nos, a hungarikumok között találjuk még a Pick szalámit, a Béres cseppet, a Klasszikus magyar nótát, illetve a tönkölypálinkát is (összesen 76 hungarikumunk van). 

A Magyar népmesék jellegzetes, sokak szerint enyhén elemelt, rendkívül stílusos látványvilága révén nemzetközi vizeken is ismertté vált, Nagy István agrárminiszter, valamint a Hungarikum Bizottság elnöke szerint ezért is lehetett hungarikum: egyedülálló, unikális formában, széles körben terjesztik kicsiny hazánk értékeit. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.