Hirdetés

A The Batman forgatási munkálatait is felfüggesztették a koronavírus miatt

|

A Warner Bros. is megváltoztatta a hozzáállását a kényszerszünetre vonatkozóan.

A koronavírus-járvány többek között a filmipart is rendesen hazavágja, hiszen az elmúlt napokban nemcsak elhalasztották számos elkészült film mozibemutatóját, de valamennyi készülő sorozat és film forgatását is berekesztették elővigyázatosságból. Habár nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a Warner Bros. nem tervezi leállítani a Matt Reeves rendezésében készülő The Batman munkálatait, mostanra érthető módon megváltozott a stúdió hozzáállása.

Hirdetés

A The Batman, amiben ezúttal Robert Pattinson játssza a főszerepet, január óta forog az Egyesült Királyságban, azon belül elsősorban Londonban, a stáb viszont hamarosan Liverpoolban folytatta volna a gyártási munkálatokat. Ekkor értesítette a Warner Bros. a készítőket, hogy inkább két hétre felfüggesztik a forgatást megelőzés céljából, vagyis nem arról van szó, hogy bárkit is koronavírussal diagnosztizáltak volna. Amennyiben a helyzet nem súlyosbodik jelentősen, és a szóban forgó két hét elteltével ismét munkába állhat a stáb, szerencsére nem valószínű, hogy ez a leállás befolyásolni fogja a 2021 júniusára tervezett bemutatódátumot.

Ami a Warner jelenleg forgó két másik filmjét, a Mátrix folytatását és a Will Smith főszereplésével készülő King Richard életrajzi produkciót illeti, egyelőre azokat nem fenyegeti a The Batmanéhez hasonló kényszerszünet. A várva várt Mátrix 4. Berlinben állt kamerák elé egy filmstúdióban, ahol időközben megtették a szükséges óvintézkedéseket, míg a King Richard munkatervén már alapból is változtatni kellett a rossz időjárási körülmények miatt.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.