Hirdetés

A Végtelen Világok Krízise előzetesében végtelen szuperhős egyesíti az erejét

|

Ilyen lesz az Arrowverzum történetének legnagyobb crossovere.

Sok mindent el lehet mondani az Arrowverzum sorozatairól, azonban a televíziók képernyőjén példátlanul eresztik össze a szuperhősöket, évről évre egyre nagyobb crossoverekben. Az idei nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a DC egyik legnépszerűbb történetét, a tizenkét részes Végtelen Világok Krízise minisorozatot adaptálja.

Hirdetés

A dolog pikantériája, hogy Marc Guggenheim producer és csapata ehhez nemcsak a tévés univerzum már bemutatásra került hőseit rántotta össze, hanem korábbi filmek és sorozatok színészeivel is sikerült megegyezni a visszatérés kapcsán. Mint ilyen, az ötrészes eseményben szerepet kap a Clark Kent kezdő szárnycsapásait bemutató Smallville főhőse Tom Welling személyében, a 27 évnyi szinkronmunka után Bruce Wayne karakterét fizikailag is eljátszó Kevin Conroy, valamint  Brandon Routh, aki habár régóta oszlopos tagja ezeknek a sorozatoknak, most szintén Superman szerepében mutatkozik a 2006-os Superman visszatér film után. A hivatalos előzetesben többek között őket is szemügyre vehetitek, ami alább tekinthető meg.

A Végtelen Világok Krízise vasárnap, december 8-án veszi kezdetét a Supergirl sorozatban. A történet rögtön másnap, december 9-én a Batwoman aktuális epizódjában, december 10-én pedig a The Flashben halad tovább. Ezt követően egy nagyobb téli szünetre kell számítani, mielőtt január 14-én újra felvesszük a fonalat az Arrowban, a várhatóan grandiózus fináléra pedig még aznap, a Legends of Tomorrow évadnyitójában sor kerül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.