Hirdetés

A Vikingek: Valhalla új előzetesében a London hidat sem kíméli a dánok támadása

|

Akciódús előzetes érkezett a Vikingek folytatásához, és egyúttal az is kiderült, miben lesz másabb az új széria.

Hirdetés

Miután a History Channelen indult Vikingek 2020 végén lezárult, nem kellett sokat várni a folytatás ötletére, ami nagyjából száz évvel az eredeti széria történései után fogja felvenni a fonalat a korai 11. században. A már kifejezetten a Netflixre szánt Vikingek: Valhalla eddig nem mutatott túl sokat, ami igazán felcsigázhatta volna a harcos dánok kedvelőit, ám a legújabb kedvcsináló és Jeb Stuart alkotó nyilatkozata már valamivel pontosabb képet fest róla, hogy mire is számíthatunk a folytatástól.

Hirdetés

Stuart kifejezetten szerette volna elkerülni, hogy Michael Hirst eredeti sorozatát másolja, ez pedig már az alkotó háttere miatt is tetten érhető lesz, hiszen az akciófilmek világából érkezett. Eddig példának okáért olyan forgatókönyveket jegyzett, mint a Drágán add az életed! vagy A szökevény, ebből fakadóan pedig a Valhalla is szándékosan akciódúsabb, gyorsabb cselekményű lesz az elődjénél. A kiindulópont kapásból az 1002. november 3-án történt Szent Brice-napi mészárlás lesz, amikor Æthelred angol király tömeggyilkosságot követett el a földjén megszálló dánok ellen, ez viszont pechjére felkeltette Norvégia és Svédország vikingjeinek a figyelmét is.

A készítő elmondása szerint bár Hirst eredeti sorozata nem szükséges a Valhalla megértéséhez, de természetesen azok számára is tartogat ismerős elemeket a folytatás, akik mind a hat évadon át követték a Vikingeket. Például látni fogjuk Kattegatot, Ragnar királyságának fővárosát, de Hódító Vilmos személye szintén fontos kapocs lesz az eredeti sorozattal, hiszen ő Rollo, Ragnar testvérének a leszármazottja. Stuart egyébként elárulta, hogy több évadra is elég ötlete van, hiszen bőven van mit mesélni a témában, ráadásul a leghíresebb vikingek még csak most fognak színre lépni.

A minap megérkezett a Valhalla legújabb kedvcsinálója is, ami egy látványos, a London hidat sem kímélő akciójelenetbe enged betekintést: 

A Vikingek: Valhalla első évada február 25-én kerül fel a Netflix kínálatába, az új előzetes mellé pedig egy plakát is érkezett ráadásként: 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.