Hirdetés

A víz érintése a szexipart is megihlette

|

Hollywood gyakran érezteti hatását a felnőttfilmek esetében, viszont a különböző játékszerek tekintetében valószínűleg már kisebb az áthallás. Majd jött Guillermo del Toro új filmje, A víz érintése és beindította a fantáziákat.

A Pokolfajzat 3-ról ugyan le kellett mondania Guillermo del Torónak, viszont kárpótlásként összehozott egy olyan filmet, amelyet a kritikusok egymásra licitálva dicsérnek és az egyik legfőbb Oscar-esélyesnek tartanak, mivel a meglehetősen konzervatívnak tartott Akadémia témája ellenére több kategóriában is jelölte. A Golden Globe-nyertes A víz érintése ugyanis a titkos kutatóközpontban takarítóként dolgozó néma Elisa (Sally Hawkins) és egy vízi lény (Doug Jones) szerelmét meséli el, amely nem csak plátói módon kerül bemutatásra, vagyis gyertyafényes romantikázás helyett a nő és a lény többször is összegabalyodnak a víz alatt. 

Hirdetés

A szexjelenetek, de még inkább a rejtélyes szörny elképzelt adottságai pedig beindíthatták a XenoCat Artifacts fantáziáját, ugyanis a cég már elő is hozakodott A víz érintése által ihletett műpénisszel (bár erősen kételkedünk benne, hogy a hitelesség kedvéért konzultáltak volna a rendezővel). A "kis" játékszer színét szintén a film után "Az Amazonas ékszerének" keresztelték és a legelső legyártott mennyiséget már el is kapkodták januárban a felajzott érdeklődők, de a gyártó Twitteren igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy hamarosan újra rendelhető lesz a termék, senki nem fog hiányt szenvedni a tenger gyümölcseiből. 

A víz érintése február 22-től lesz látható a hazai mozikban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.