Hirdetés

Afrikai statisztákat is keresnek az Amerika Kapitány 3-hoz

|

Hirdetés

Az Amerika Kapitány: Polgárháború forgatása hamarosan kezdetét veszi, ezért most egy rakatnyi extrát keresnek a produkcióhoz, akik az atlantai és georgiai forgatások hátterét töltik majd meg. Korábban arról hallhattunk, hogy Délkelet-ázsiai embereket keres a stúdió, most pedig arról kaptunk hírt, hogy előkelő hölgyekre és urakra van szükségük (akiknek jól áll az öltöny és a kosztüm), rajtuk kívül még katonákra (valódi harcászati tapasztalattal/kiképzéssel), néhány egyetemistára és wakandai afrikai férfiakra és nőkre (nigériaiakra, etiópokra, kenyaiakra, stb.). Az afrikai statiszták híre azért hozott minket lázba, mert van rá esély, hogy TChalla-ra, azaz Fekete Párducra utalnak ezzel. Az afrikai képregényhős szülőföldje, Wakanda, nyilván nagy szerepet fog betölteni a 2016-ban érkező önálló filmjében, de akár a Polgárháborúban, vagy egyes teóriák szerint már a Bosszúállók: Ultron korában is találkozhatunk az országgal. Nagyon kíváncsian várjuk a további fejleményeket, és szinte biztosak vagyunk abban, hogy egyre több mindenre derül majd fény a forgatás haladtával. Az Amerika Kapitány: Polgárháború 2016 május 6-án érkezika mozikba, Joe és Anthony Russo rendezésében. Főbb szerepekben Chris Evans, Robert Downey Jr., Chadwick Boseman, Frank Grillo, Sebastian Stan, Anthony Mackie és Daniel Brühl. Rajtuk kívül pedig számíthatunk még Scarlett Johansson-ra, Jeremy Renner-re és Samuel L. Jackson-ra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.