Hirdetés

Agymenők - Kiderült, ki lesz Leonard apja

|

Hirdetés

A The Big Bang Theory, vagy ahogyan talán itthon többen ismerik, az Agymenők jelenlegi, kilencedik évada már eddig is sok meglepetést okozott a rajongóinak, elég csak arra az epizódra gondolnunk, amikor is sok évnyi emlegetés után végre találkozhattunk Sheldon imádott nagymamájával, Mimóval. Az Amerikai Egyesült Államokban most látható szezon azonban még egy nagy leleplezést tartogat a nézők számára, ugyanis egy újabb, sokat emlegetett karakter ölt végre testet.

leonardapja2
A kilencedik évad szezonzárója előtt ugyanis nem mással mint Leonard Hofstadter apjával, a Christine Baranski által játszott dr. Beverly Hofstadter egykori férjével találkozhatunk majd, akit az igazi sorozatveterán színésznek számító Judd Hirsch fog alakítani. A Taxiban 1978 és 1983 között ő játszotta a főszereplő Alex Reigert, de láthattuk még a Dear John-ban, a George & Leoban, a Gyilkos számokban, A hatalom hálójában és szerepelt még többek között a hazai AXN-en a múlt héten debütált Mindörökké (Forever) című szériában is. A Movieweb információ szerint Hirsch-t a Leonard-öt megformáló Johnny Galecki kérte fel az antropológus édesapa szerepére, akkor amikor a legendás szitkomrendező, James Burrows tiszteletére rendezett televíziós különkiadás felvételén találkoztak. A színésznek egyébként faramuci lesz a helyzete, ugyanis az IFC Maronja és az ABC-s The Goldbergs mellett az Agymenők lesz a harmadik olyan, jelenleg is futó sorozata, melyben az egyik főszereplő édesapját alakítja.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.