Hirdetés

Ahsoka Tano majdnem szerepelt A klónok támadásában, de felmerült egy probléma

|

Persze a film készültekor még nem is létezett a karakter.

Hirdetés

Vészesen közeleg a végéhez A klónok háborúja animációs sorozat, hiszen már csak két epizód van hátra az utolsó, hetedik évadból. Ugyanakkor sokak számára pozitív hír lehet, hogy ez egyben nem jelenti Ahsoka Tano útjának végét, hiszen a karakter benne lesz a The Mandalorian következő évadjában, mégpedig Rosario Dawson megformálásában - ez lesz a közkedvelt erőhasználó első élőszereplős felbukkanása, de mint kiderült, utólagos beavatkozással már az egyik filmben is találkozhattunk volna vele.

Hirdetés

Dave Filoni nemrég a Vanity Fairrel beszélgetett hosszasan Ahsoka Tano karakterének létrejöttéről a 2008-as A klónok háborúja animációs filmben, és az azóta bejárt útjáról. Tőle tudhattuk meg, hogy az előzménytrilógia második epizódjában, A klónok támadásában szerepelt egy fiatal togruta is Yoda fénykardleckéjén, akit visszamenőleg egy és ugyanazon figurának szerettek volna elkönyvelni Ahsokával, viszont időközben szembesülniük kellett vele, hogy a filmben látott kislány egyszerűen túl fiatal lett volna ehhez.

Ahsokát még Ashlának hívtuk 2005-ben, és szintúgy ez volt a neve annak a togruta kislánynak is, akit Yoda A klónok támadásában kiképzett. Eleinte abszolút működőképesnek tűnt számomra az ötlet, viszont hamar rájöttünk, hogy nem jött volna ki a matek, Ashla túl fiatal volt a filmben ahhoz, hogy ugyanaz legyen a két karakter.

Dave Filoni hozzátette:

George azt mondta: "Ő lesz Anakin Skywalker padawandja, mert azt szeretném, ha lenne neki. Az emberek nem számítanak rá, azonban nagyszerű dinamika jöhetne létre Anakin, Obi-Wan és közte." Eleinte nehezen tudtam elképzelni, hiszen gyerekkoromban sosem gondoltam bele, hogy Anakinnak lett volna padawanja. George éppen emiatt George. Rájön valamire, aztán az ösztöneire hallgatva véghez is viszi, és végül megteremt egy mindenki által szeretett karaktert.

Végül nézzetek meg egy képet a második epizód ominózus jelenetéből, bal oldalon Ashlával, aki végül majdnem a fiatal Ahsoka lett:

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.