Hirdetés

Az Akik maradtak című filmmel nevez Magyarország az Oscarra

|

Újabb magyar jelölésért szurkolhatunk jövőre.

Hirdetés

Kihirdetésre került, miszerint a Susotázs és az Újratervezés című rövidfilmekről ismert Tóth Barnabás rendező-színész-forgatókönyvíró nagyjátékfilmjét, az Akik maradtak című alkotást nevezi Magyarország a 2020-as Oscar "nemzetközi film" (korábban "idegennyelvű film") kategóriájában. 

Hirdetés

Az említett film világpremierje a napokban volt Kolorádóban a nagy presztízsű Telluride Filmfesztiválon (az eseményen magyar filmek közül legutóbb a Saul fia képviseltette magát), ahol a jelenlévő újságírók meglehetősen nagyra méltatták Tóth Barnabás rendezését. Az Akik maradtak egy a második világháború utáni kaotikus Budapesten játszódó dráma a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével. Az érzelmek őszinte és hiteles megjelenítéséről már többször is számot adó rendező ezúttal egy 42 éves magányos nőgyógyász, Aladár és egy 16 éves páciense, a szüleit a haláltáborból hazaváró Klára egymásra találását meséli el ezekben a viharos időkben.

Az Akik maradtak hazai premierje a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz esedékes szeptember 19-én, majd még ugyanebben a hónapban, 26-tól országszerte is műsorra kerül. Hogy a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakon versenybe szállhat-e a produkció, az mindössze 2020. január 13-án derül ki, mikor is az Akadémia nyilvánosságra hozza a jelöltek listáját - egy hónappal az ünnepélyes keretek között megrendezésre kerülő díjkiosztó előtt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.