Hirdetés

Alan Moore nem ír több képregényt

|

A legendás író így is figyelemre méltó pályaművet hagy a háta mögött.

Hirdetés

Alan Moore nevével, illetve munkásságával vélhetően azok is találkozhattak legalább közvetve, akik semmit nem olvastak tőle, vagy nincsenek tisztában a szakmában betöltött szerepével. Többek között az ő nevéhez köthetjük a Watchment, valamint a V, mint vérbosszút, de az ő képregényének nyomán készült A szövetség is. Előbbiből Zack Snyder készített mozgóképet, utóbbi kettőt pedig McTeigue, valamint Stephen Norrington hozta tető alá. Közös vonása ezeknek a filmeknek az, hogy Moore mindtől maximálisan elhatárolódott és nem hajlandó elfogadni őket, mint legitim adaptációkat - ennélfogva Hollywoodhoz való viszonyulásának minőségét is könnyedén meg tudjuk tippelni.

Hirdetés

Az író egy ideje már pedzegette visszavonulását a szakmából: régi terve volt, hogy ha elkészül a Különleges úriemberek szövetsége című képregénye negyedik folyamának utolsó számával, akkor végső búcsút mond. Nos, a mű elkészült, ő pedig ígéretéhez híven le is tette a lantot. A hír nyilván szomorú, hiszen egy univerzálisan elismert kvalitású, sajátos látásmóddal rendelkező alkotó vonul vissza, másrészről viszont ennyi munkával a háta mögött igencsak érthető, vagy legalábbis elfogadható ez a döntése. Hogy a továbbiakban mi a terve, az egyelőre kérdéses, de biztosak vagyunk benne, hogy hasznosan fogja tölteni a napjait.

Akárhogy is, a közeljövőben is lesz okunk arra, hogy felfedezzük magunknak a munkásságát, hiszen az HBO hamarosan előrukkol a Watchmen-sorozatával (amely egy folytatás Damon Lindelof felügyeletével), illetve a hazai képregénypiac is rendre hozakodik elő az író műveivel (a From Hellt, a Különleges úriemberek szövetségét, valamint a Watchment is kereshetitek a könyvesboltok polcain). Természetesen reménykedünk abban, hogy például a fent említett sorozat minőségire sikeredik, de történjék akármi, az biztos, hogy így vagy úgy, de sokan fogják miatta kezükbe venni a kultikus képregénysorozatot. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.