Hirdetés

Így emlékezik Hollywood Anton Yelchinre

|

A tragikusan elhunyt Anton Yelchinre a pályatársak emlékeznek.

Hirdetés

Nehezen tér magához a világ abból a sokkból, amit a fiatal, mindössze 27 éves Anton Yelchin halálhíre okozott, akit saját autója ütött el és szorított a falhoz a nem, vagy csak rosszul behúzott kézifék miatt a feljárón. Yelchin mindenképpen generációja egyik legígéretesebbje volt olyan filmekkel a háta mögött, mint az Atlantisz gyermekei, az Alpha Dog, a nálunk még be nem mutatott Green Room, amelyben Patrick Stewart volt a partnere, nem beszélve az olyan, a szélesebb közönséget megcélzó alkotásokkal, mint a Terminátor: Megváltás, vagy a 2009-ben újraindított Star Trek széria, amelynek harmadik része, a Mindenen túl egy hónap múlva kerül bemutatásra és amit így különösen kellemetlen érzés lesz nézni.

Hirdetés

Érthető módon elsősorban a Star Trek-filmek és sorozatok egykori és jelenlegi sztárjai, valamint a kollégák, barátok emlékeztek meg róla. 

Karl Urban a maga nyers valójában fejezte ki a fájdalmát:

A Sulu-t alakító John Cho is teljesen megtört:

Rendkívül szerettem Anton Yelchint. Igazi művész volt: kíváncsi, szép, bátor. Egy jó barát volt és egy jó fiú. Le vagyok törve.

Zachary Quinto is próbálta szavakba önteni bánatát:

Drága barátunk, elvtársunk, Antonunk. Az egyik legnyitottabb és intellektuálisan legkíváncsibb ember voltál, akit valaha volt szerencsém ismerni. Rendkívüli tehetséggel és hatalmas szívvel, korán túlmutató bölcsességgel. És idő előtt elmentél. Rengeteg szeretetet és erőt kívánok a családjának ebben a mérhetetlen szomorúságban.

Chris Evans, aki még a 2005-ös Kegyetlen fajban játszott együtt Yelchinnel, így emlékezett:

Lesújtó volt hallani a ragyogó Anton Yelchinről. Figyelmes volt, kedves és tehetséges. Gondolataimban és imáimban a családjával vagyok. 

Guillermo Del Toro, a Netflixszel és a Dreamworksszel közös Trollhunters című animációs sorozatot készíti elő idén decemberre, amelyben Yelchinnel együtt dolgozott:

A legédesebb, legszerényebb, legkellemesebb, tehetségesebb srác, akivel valaha találkoztam. Egy éve dolgoztunk együtt. Döbbenet.

A Marvel filmekből ismert Kat Dennings pedig személyes jóbarátja volt Yelchinnek:

Anton Yelchin volt az egyik legjobb barátom. Nem tudnék semmi olyat mondani, ami kifejezné, mit is érzek.

Olivia Wilde-al a Yelchinnek áttörést is hozó Alpha Dogban dolgoztak együtt:

Anton Yelchin egy ragyogó tehetség és igazán kedves személy volt. Annyira magával ragadó volt és sohasem fogom elfelejteni a kedves mosolyát. NYUGODJÉK BÉKÉBEN!

Hank Azaria, aki a méltatlanul kevésbé ismert Huff sorozat főszereplőjeként alakította Yelchin apját, így emlékezett:

Le vagyok sújtva Anton Yelchin miatt. Nagyon kedves kölyök volt. Lélekben a családjával vagyok.

Az ifjú tehetség halálhírére pedig még egy messzi-messzi galaxis jedi mestere is kifejezte bánatát.

Rendkívül szomorú hallani a híreket Anton Yelchinről. Egy ennyire kiváló színész, aki előtt még egy egész karrier állt. Mindig emlékezni fogunk rá.

Talán a leginkább maga J.J. Abrams szavai fejezik ki Yelchin tragikus halálhírét. 

Anton! Zseniális voltál és kedves. Pokolian vicces és elképesztően tehetséges. Nem voltál köztünk elég ideig. Hiányzol: J.J. 

Yelchin halála pedig okkal rengette meg Hollywoodot és a filmrajongókat, hiszen ahogy az a fentiekből is kitűnik, egy rendkívül közvetlen, empatikus és tehetséges személynek tartották a kollégái, akit csodával határos módon nem szippantott be az álomgyár posványa és szép fokozatosan lépkedett fel a ranglétrán, amely most váratlanul megszakadt. Az elkövetkezendő időszakban még számtalan alkalommal futhatunk össze Yelchin nevével a stáblistákon, hiszen rengeteget dolgozott (a végzetes balesetkor is éppen próbára igyekezett), de a nagyközönség a jövő hónapban berepülő Star Trek: Mindenen túl Chekovjaként láthatja legközelebb és búcsúzhat majd el tőle.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.