Hirdetés

Megtalálták az Aquaman-film főgonoszát

|

Egyre csak kezd összeállni a Jason Momoa főszereplésével érkező adaptáció, ezúttal a fő ellenlábas színészét lelte meg a stúdió.

Miután Atlantisz királya megkapja remélhetőleg méltó felvezetését az idén érkező Igazság Ligájában, majdhogynem egy évvel utána önálló kalandjában is viszontlátjuk a karaktert. Sokszor volt már arról szó, hogy a képregényolvasók számára biztosan ismerős Black Manta, Aquaman egyik legnagyobb ellensége nehezítheti meg a főhős életét a szóban forgó adaptációban, ami a legfrissebb hírek szerint immár hivatalos, ráadásul nevet is tudunk társítani hozzá. 

Hirdetés

Yahya Abdul-Mateen II - aki a The Get Down című népszerű Netflix sorozatból lehet többetek számára ismerős - bújhat Black Manta jelmezébe a közelgő mozifilmben. A feltételes mód talán felesleges, ugyanis a The Hollywood Reporter jelentése szerint a színész már elnyerte a főgonosz szerepét: James Wan rendező és a stúdió számos jelölttel találkozott az elmúlt két hétben, a megfelelő embert pedig a hétvégén találták meg Abdul-Mateen személyében. A felek tegnap kezdték meg a tárgyalásokat. 

Az Aquaman stábjában a már említett címszereplő Momoa mellett megtalálható Amber Heard, mint az uralkodó szerelme, Mera, Willem Dafoe, mint Arthur Curry tanácsadója, a tudós Dr. Vulko, valamint Patrick Wilson, aki Orm lesz, a főszereplő gonosz féltestvére. Egy friss híresztelés szerint az Oscar-díjas Nicole Kidman Aquaman édesanyjaként csatlakozhat a gárdához. Az új DC Comics adaptáció forgatása áprilisban veheti kezdetét Ausztráliában, és 2018. október 5-én kerül a tengerentúli mozikba. 

Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.