Az Avatar széria tervezett három része nemrég négyre módosult, a következő Navi adagunkat pedig jelen állás szerint valamikor 2016 decemberében kaphatjuk meg. Cameronék még valószínűleg nagyban a forgatókönyvvel vannak elfoglalva, de az első pletyka már meg is érkezett egy új szereplőről. Ő pedig nem más mint Arnold Schwarzenegger, aki a híresztelések szerint egy csúf, gonosz tábornokot alakít majd. Az elsőre légbőlkapottnak tűnő hír azonban nem is biztos, hogy olyan alaptalan, elég csak arra gondolnunk, hogy ez a színész-rendező páros már működött a Terminátor 1-2 esetén és a Két tűz közöttben is közösen dolgoztak. A kérdés adott, ti szívesen látnátok Schwarzeneggert a következő Avatarban?
Avatar 2 - Schwarzi lesz a rosszfiú?
Mióta az ex-kormányzó visszatért a filmszakmába sorra vállalja el a szerepeket, illetve tőle tudjuk, hogy jó néhány projekt van még tervbe véve. Most az a pletyka terjedt el, hogy az Avatar 2-ben is feltűnhet.
Hirdetés
Hirdetés