Hirdetés

Avengers: Infinity War 1. rész - Már az elején beköszön Thanos

|

Hirdetés

2012-ben, robbant be a mozikba az első Bosszúállók film, ami nem csak lezárta az Első Fázist, de a már védjeggyé vált stáblista utáni jelenetben bevezette a Marvel egyik legnagyobb és legerősebb gonoszát, Thanost. Ez után sajnos két évet várni kellet az újabb felbukkanására, amikor is A galaxis őrzőiben végre megkaptuk az első teljes betekintést Az Őrült Titánról (akit majd Josh Brolin fog alakítani), de azóta sem tudtunk meg róla sok mindent. Ám nemrég az Amerika Kapitány: Polgárháború népszerűsítése közben a forgatókönyvíró Christopher Markus és Stephen McFeely elárulták, hogy a rajongók már az Avengers: Infinity War 1. részének elején sok mindent meg fognak tudni Thanosról (amit szintén az említett két író ír majd):

Nem fogjuk használni a meglepetés erejét. Mindenki tudja, hogy közeledik és idáig alig volt jelenete, amelyben csak rá fókuszáltunk volna. De ez változni fog. Rengeteg jelenetben számíthattok Thanosra, ahol sok mindenre rá fogunk világítani vele kapcsolatban.
A minap az egyik rendező, Anthony Russo árulta el, hogy az Infinity War lesz a betetőzése mindannak, ami történt a Marvel Univerzumában egészen a kezdetektől, miközben a történetet minden hős szemszögéből fogják elmesélni. A Russo fivérek ragaszkodtak ahhoz, hogy a két részből álló kalandban minden eddig bevezetett karakter szerepeljen, amely elég nagy kihívás elé állíthatja az írókat. Erről is nyilatkozott az egyik érintett, Stephen McFeely, hogy miként is közelítették meg ezt a gigantikus történetmesélési feladatot:
Egyenként haladunk, karakterről-karakterre. A kihívás főleg a szereplők motivációjában rejlik, ugyanis ha a hősök csak rohangálni fognak össze-vissza, mint egy videójátékban, az tönkre teheti a filmet. Ezért próbálunk majd egyfajta egyensúlyt teremteni a karakterek jeleneteibe.
Bár a cselekmény konkrét részleteiről még nem tudunk semmit, a címből kiindulva nyilvánvalóvá válik, hogy Thanos és az ő törekvései lesznek a középpontban: hogy megtöltse saját Végtelen Kesztyűjét a hat Végtelen Kővel. Ezek közül négy már bevezetésre is került: a Tér kő (Amerika Kapitány 1 és Bosszúállók - a Tesseract), az Elme kő, (Ultron kora - amely jelenleg Vízió homlokában lapul), a Valóság kő (Thor 2 - a Gyűjtő (Benicio Del Toro) múzeumában található), és az Erő kő (A galaxis őzői - ami a Nova Corps birtokában van). Az utolsó kettő, a Lélek és az Idő köve egyenlőre még nem bukkant fel, de már utaltak rá, hogy az Idő köve a Doctor Strange-ben lehet bevezetve.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.