Hirdetés

Együtt a felnőtt Vesztesek Klubja az Az 2. forgatásán

|

Hivatalosan is elkezdték a munkálatokat.

Hirdetés

Megérkezett az első hivatalos kép a Vesztesek Klubjának felnőtt inkarnációjáról, ahogy a Warner Bros. egy sajtóközleményben jelentette be a forgatás kezdetét. A vélhetően az egyik felolvasásos próbán készült fotón szemügyre vehető balról jobbra haladva Jessica Chastain (Beverly), James McAvoy (Bill), Isaiah Mustafa (Mike), Jay Ryan (Ben), James Ransone (Eddie), Bill Hader (Richie) és Andy Bean (Stanley), akik a Pennywise szerepében visszatérő Bill Skarsgärd mellett lesznek a folytatás főszereplői.

Hirdetés

A film eseményei napjainkban, 27 évvel az első felvonást követően veszik fel a fonalat. Amikor felnőttként értesülnek róla, hogy a halottnak vélt csatornalakó szörnyeteg Pennywise személyében újból felütötte a fejét, a Vesztesek visszatérnek szülővárosukba, a Maine állambeli Derrybe, hogy megkíséreljék őt mindenkorra megállítani.

A tavaly debütált első rész fogadtatása minden szempontból pozitív volt, ami a pénztáraknál is rendkívül eredményesen szerepelt 700 millió dolláros összbevétellel (a 35 milliós gyártási költségét így sokszorosan visszahozva a stúdiónak).

A színészgárdát a fentiek mellett tovább erősítik a tavalyi produkció fiatal szereplői, Jaeden Lieberher (Bill), Wyatt Oleff (Stanley), Sophia Lillis (Beverly), Finn Wolfhard (Richie), Jeremy Ray Taylor (Ben), Chosen Jacobs (Mike) és Jack Dylan Grazer (Eddie), újoncként pedig Will Beinbrink (Tom Rogan), Jess Weixler (Audra Phillips), valamint Teach Grant (a felnőtt Henry Bowers) csatlakoztak a stábhoz.

Az Az 2. több mint egy év múlva, 2019. szeptember 5-én debütál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.