Hirdetés

Az Adsz vagy kapsz 2 már folyamatban van

|

Hirdetés

Még 2013-ban, halloween előtt jelentette be Michael Dougherty, hogy kultikus horror-komédiájának, az Adsz vagy kapsz-nak (Trick r Treat) hamarosan jön egy folytatása. Sajnos azonban erről az ötletről két évig semmit sem lehetett hallani, és akkor már végképp halványulni kezdett erre a remény, mikor nekiállt megírni és elkészíteni a Krampus c. filmjét. Pár nappal ezelőtt, éppen eme új művének promója közben kapták őt el az IGN munkatársai, hogy megérdeklődjék a folytatás sorsát, amire úgy válaszolt, hogy majd egy szép napon nekilát, de nem akarja siettetni az alkotói munkát.

Majd elkészül. Akkor jelentettük be az Adsz vagy kapsz 2. részét, mikor éppen az utolsó simításokat végeztük a Krampuson, ami túlságosan csábítónak tűnt, ugyanis éppen kezdett egyre nagyobb népszerűségnek örvendeni a főkaraktere. Így ha nem én rendezem meg, más teszi meg helyettem. Abban a pillanatban ez tűnt a jobb ötletnek, de persze ez nem azt jelenti, hogy az Adsz vagy kapsz folytatás ne érlelődött volna bennem, csak szeretnék precíz lenni és nem elsietni.
Még az év első felében a direktor úr elárulta, hogy a Legendary piacra dobja a Trick r Treat képregény változatát, ami most októberben fog debütálni, persze halloweenra időzítve. Dougherty szerint ez tudható be egyelőre a folytatás alapjának, de ez még áteshet változásokon, míg filmre nem formálják. A történet ugyanolyan szerkezetű lesz, mint a filmváltozatban, azaz 4 sztorit fog elmesélni, melynek mindegyike valahogy kapcsolódik a halloweenhoz, és viszontláthatjuk Sam-et is (az előző rész creepy kisfiú alakját, aki egy madárijesztőre hasonlít és kissé kegyetlen). Ezekről a rendező annyit árult el, hogy más-más időben és térben játszódnak majd:
Az egyik az ősi kelta Írországban fog játszódni, a másik az 50-es évek Los Angelesében, a harmadik a 19. századi vadnyugaton, és a negyedik egy tradicionálisabb halloween-i történet lesz. A lényeg az lesz, hogy ezek a sztorik hogyan formálták és kísérték végig Sam-et.
Arra a kérdésre, hogy a 2007-es első rész túlélői vissza fognak-e térni a folytatásban, így válaszolt:
Minden lehetséges. A történet csontváza [ha értitek] már adott, és 4 különböző minitörténet van beépítve, amit Sam karaktere köt össze. Ha még nem látták az első filmet, akkor is lehet majd élvezni a folytatást, hiszen így is összeáll az emberben minden kis kép, kivéve persze, ha felbukkannak a régi szereplők is.
Érdekes módon a mára már kultikus népszerűségnek örvendő első rész sosem lett bemutatva a mozikban, pedig fesztiválokon imádták és kritikailag is kiemelkedő a fekete humorral rendelkező halloweenes horrorfilm. A nagy közönség rajongását persze csak a DVD/Blu-ray megjelenése hozta meg. Aki nem látta, annak a bepótlása ajánlatos. Aki látta, attól megkérdezzük: Ki várja már a folytatást?
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.