Hirdetés

Az Avengers: Infinity War átrendezi a Bosszúállók sorait a 4. Fázisra

|

Hirdetés

Őrület, hogy már most szóba kerül a 4. Fázis, miközben még az Amerika Kapitány: Polgárháborút sem láttuk, amelyet a Fekete Párduc, a Marvel Kapitány, egy új Pókember és sok-sok más film fog még követni. Viszont akár tetszik, akár nem ez a helyzet. Figyelmünk bármennyire is a jelenre irányul, fél szemmel azért mindig vizslatjuk a jövőt. Most pedig Joe Russo nyilatkozatán akadt meg a tekintetünk, aki elmondta, hogy a két részes Avengers: Infinity War után egy átrendezett, új Bosszúálló csapat halad tovább a 4. Fázisba:

Egyszer mindennek vége van, ugye? Semmi sem tarthat örökké. Néhány Új Bosszúálló a 4. Fázisban több szerepet kap majd, és néhány talán már nem lesz velük többé. Úgyhogy ki kell várnunk, hogy mi sül ki az egészből, viszont minden egyes karakterrel tisztelettel kell bánni. Mikor már láttál négy-öt filmet a főszereplő történetéről, utána elkezdenek érdekelni a mellék karakterek is. Jelenleg éppen erre fókuszálunk az Infinity War írása közben. Mely karaktereket tudnánk előtérbe hozni, akiknek még nem igazán ismerjük a történetét? Azt hiszem, hogy az eddig háttérben maradt Bosszúállók, hamarosan az elsődleges Bosszúállókká válnak.
Nos ez mindenképpen jó hír azoknak, akiket nem úgy hívnak, hogy Amerika Kapitány, Vasember, Thor és hasonlók. Persze azt eddig is sejtettük, hogy a 4. Fázist inkább azok a hősök fogják dominálni, akiket eddig még be sem mutattak a Marvel filmekben (Doktor Strange, Fekete Párduc, Pókemeber), de Russo nyilatkozata alapján az eddigi mellékszereplők is fontosabb karakterekké nőhetik ki magukat. Mit szólnátok hozzá, ha esetleg Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen) vagy éppen Sólyom (Anthony Mackie) jutna nagyobb szerephez?
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.