Egyre érdekesebbé növi ki magát a Marvel Kapitány folytatásaként funkcionáló The Marvels. Nem elég, hogy Carol Denvers mellett találkozhatunk majd benne az idén egy saját sorozatában bemutatkozó Ms. Marvellel, egy olyan színész is csatlakozik a stábhoz, akinek az Élősködők című film rajongói egészen biztosan örülni fognak.
Park Seo-Joon-nak, aki az Élősködőkben fontos szerepet töltött be (ő volt az, aki első körben betagozódott a gazdag család köreibe) ez lesz a második olyan szerepe, amely világhírnevet idézhet elő nála. Picit persze adja magát, hogy kvázi második ugródeszkának egy Marvel-film jár ki neki (mint ahogyan Chloe Zao is Marvel-filmmel jön a Nomádok földjét követően), de mindenképpen örülünk neki, annak pedig szurkolunk, hogy a kvalitásaihoz idomuló, méltó szerepet kapjon a produkcióban. A színész eddig leginkább koreai tévésorozatokban, illetve néhány filmben szerepelt (többek között: Shut Up, Family; Kilmi hilmi, illetve a Hwarang).
Hogy milyen szerepet fog betölteni a The Marvels-ben, arról nincsen tudomásunk, viszont nagyon úgy tűnik, hogy az MCU - ahogyan azt már korábban is megfigyelhettük -, egyre jobban rákapcsol arra, hogy a szereposztása kulturálisan sokszínű legyen. Elég csak, ha a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájának karaktereire gondolunk vagy jelen tárgyalt filmünk némely színészére, hiszen Ms. Marvel ugye már a képregényekben is muszlim-pakisztáni származású karakter, az őt megformáló Iman Vellani pedig félig szintén pakisztáni (pakisztáni-kanadai).
A The Marvels-ben felbukkan még a WandaVision-ben nagyobb szerepben feltűnő Teyonah Parris is, a film rendezését pedig a Kampókéz remake-jével hamarosan jelentkező Nia DaCosta vállalta magára. A film bemutatója 2022. november 11-re van kitűzve.