Hirdetés

Az ezüsttrón: Stúdiót kapott az új Narnia-film

|

Eddig csak a forgatókönyv volt meg - most már stúdiója is van az új Narnia Krónikái-filmnek.

Hirdetés

Már egy ideje tudni lehet, hogy Az ezüsttrón című C. S. Lewis-könyv megfilmesítésével rebootot kap a Narnia Krónikái filmsorozat, David Magee már tavaly ilyenkorra készen is volt a forgatókönyvvel. A projektről azóta nem sok mindent lehetett hallani, most azonban végre a tárgyalások végére értek az illetékesek, és megvan a stúdió: a legújabb narniai kalandok TriStar égisze alatt készülhetnek el.

Hirdetés

A készítők egy teljesen új franchise-t szeretnének útjára indítani  Az ezüsttrónnal, amely egyébként a Narnia Krónikáinak hatodik kötete. A könyvekkel azonban eredetileg sem "sorban" haladt az álomgyár, hiszen az első film, a legnépszerűbb Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény  című történet is a második kötetnek számít.  Aztán ismét kimaradt egy a könyv (A ló és kis gazdája), így jött utána a Caspian herceg és A Hajnalvándor útja filmváltozata. Mivel  azonban ebben a sztoriban nem fognak visszatérni a Pevensie-testvérek, az új szereplőkkel  elviekben lehetséges Narnia újraindítása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.