Hirdetés

Stephen King elárulta, hogy mi hozta rá a frászt a legjobban az Az során

|

Az író reakciója mellett egy törölt jelenetre is fény derült.

Hirdetés

Andy Muschietti Az adaptációja továbbra sem tesz mást, mint megdönti a különböző nézettségi- és bevételi rekordokat. Az Azzal kapcsolatban leginkább a para-faktor döcögős működését lehetett felróni negatívumként, azonban tagadhatatlanul voltak jelenetek, melyek remekül el lettek találva. A film producere, Barbara Muschietti elárulta, hogy magát Stephen Kinget mely jelenet zökkentette ki nyugalmi állapotából.

Hirdetés

A szóban forgó jelenet az Az fiatal srácai közül Stanley-t és egy festményt helyez a középpontba, mely még véletlenül sem egy idilli csendéletet idéz meg. A kicsavart stílusú festmény attrakciója azért is volt olyan nagy hatással a legendás íróra, mivel a kép egy olyan alkotáson alapszik, mely King számára egy valós gyerekkori félelem tárgyát képezte. A jelenetet nem láthattuk korábbi Az adaptációkban, így a meglepetés erejével is élhetett az. Annyira működött ez a szegmens, hogy King emailen keresztül fejezte ki Muschietti számára elégedettségét, miután megnézte a filmet. Így fogalmazott:

Kicseszettül imádtam a nőt a festményen, rohadtul megijesztett!

Emellett a könyörtelen bohócot, Pennywise-ot megszemélyesítő színész, Bill Skarsgärd elárulta, hogy a filmben eredetileg helyett kapott egy felkavaró jelenet, mely során Pennywise múltjába nyerhettünk volna bepillantást. Skarsgärd elmondása alapján egy flashbackről van szó, ami egészen az 1600-as évekig repített volna vissza minket.

Volt egy része a filmnek, ami az 1600-as évekbe tekintett volna vissza, mielőtt Pennywise  még "megszületett". Mint az világossá vált, a jelenet túlzottan is felkavaróra sikeredett. Abban még nem a bohócra, hanem inkább saját magamra hasonlítottam. Egy piszkosul felkavaró flashbackről van szó, még azelőttről, hogy Pennywise Pennywise lett volna.

A színész továbbá elhintette, hogy Pennywise múltja és számos korábbi történés esetlegesen teret kaphat az Az már készülő második felvonásában, mely a múltra is igen nagy hangsúlyt fog helyezni.

Lesz még bőven mit felfedezni a második rész során. A film egyik alapvetése, hogy az 'Az'-nak keresztelt entitás évezredeken át szunnyadt, mielőtt felébredt. Maga a kivágott flashback is erre utalt.

Olyan érzése van az embernek, mintha a legérdekesebb jelenetet ollózták volna ki a film végleges verziójából, ami talán azért jó hír, mert így a folytatás bőven tartogat magában elegendő potenciált egy izgalmas produkció elkészítéséhez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.