Hirdetés

Az MI-re építő technológiák fenyegetik az előadóművészek jövőjét?

|

Az Egyesült Királyságban székelő Equity szakszervezet szerint itt lenne az ideje annak, hogy a törvényhozás alaposabban is foglalkozzon a témával.

Hirdetés

Új, izgalmas és gyaníthatóan az egész világon hullámokat verő kezdeményezésről számolt be a Variety magazin. Ennek lényege, hogy az Egyesült Királyságban élő és alkotó előadóművészeket tömörítő, Equity néven futó szakszervezet szerint a mesterséges intelligenciákra építő megoldásokat kínáló cégek rengeteg kárt okoznak a szakma művelőinek.

Hirdetés

Egyrészt, az aktuális jogszabályok értelmében csupán akkor van lehetőségük közbeavatkozni vagy kompenzációt kérni, ha valaki rögzíteni akarja a munkájukat, illetve a már létrejött kópiák sorsába is beleszólhatnak. Márpedig a MI nem vesz fel, vagy hoz létre semmit, csak elemez és a megszerzett adatok alapján nyújt egyre tökéletesebb szolgáltatást. Másrészt, az is komoly problémát jelent, hogy sokan úgy vélik, nem kapnak kellő tájékoztatást az őket megillető jogokról egy-egy ezt a területet érintő megbízás elvállalásakor. Egészen pontosan, az efféle feladatot végzők 79%-a nyilatkozott így a megkérdezett 430 főből.

A "Ne hagyjuk, hogy az MI ellopja a show-t!" kampány mások mellett Talulah Riley (Bloodshot, Westworld) a mesterséges intelligenciákkal foglalkozó parlamenti csoport társelnökének, Lord Clement-Jones-nak a támogatását is élvezi. Közéjük tartozik a kanadai szinkronszínésznő, Bev Standing is, aki nemrég a TikTokkal keveredett perbe.

A vállalkozás ugyanis egyszerűen megvette egy harmadik féltől a specialista hangfájljait, és igénybe vette azokat egy szövegfelolvasó programhoz. Holott ő kizárólag az eredeti megbízóinak adott engedélyt arra, hogy felhasználják a felvételeket. Az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult - azonban a nő szerint megérte alaposabban elmélyednie a témában, mert lépést kell tartania a korral.

A szakszervezet illetékesei mindezeken túl azt is kiemelték, hogy az ágazati vezetők által örömmel fogadott, és a költségeket távlatilag jelentősen csökkentő megoldás megfelelő szabályozás híján megannyi egzisztenciát zúzhat porrá.

Ti mit gondoltok, jogos az Equity panasza, vagy csupán PR-jellegű sopánkodásról van szó?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.