Hirdetés

Bájos előzetest kapott a Madagaszkár előzménysorozata

|

Sok bőrt lehúztak már az animációs filmről, de a legújabb próbálkozásnak nehéz ellenállni.

Hirdetés

A 2005-ben bemutatott DreamWorks animációs film, a Madagaszkár hatalmas sikerét azonnal két folytatás és 2014-ben egy spinoff film (A Madagaszkár pingvinjei) is követte, amik együttesen kétmilliárd dollár feletti bevételt termeltek a mozipénztáraknál. A vadonba egy félreértés folyamán visszatérő állatkerti állatok története már két televíziós sorozathoz is alapot szolgáltatott, elsősorban mellékszereplőket középpontba helyezve, most azonban érkezik a harmadik spinoff-széria, ami immáron a főhősökre összpontosít.

Hirdetés

Pontosabban nem egészen azokra a főhősökre, akiket megismerhettünk a Madagaszkár-trilógiában. A DreamWorks Animation következő projektje, a Madagascar: A Little Wild című előzménysorozat ugyanis előzmény-jellegéből adódóan a négy közkedvelt figura, az oroszlán Alex, a zebra Marty, a zsiráf Melman és a víziló Gloria bébi változatairól szól, amint az állatkert árnyékából kilépve először fedezik fel New York Cityt, valamint a városban rejlő lehetőségeket.

A Johanna Stein (Kung Fu Panda - A végzet mancsai) és Dana Starfield (Üdvözöl a Monster High) executive produceri felügyeletében készült animációs sorozat összes epizódja szeptember 7-én debütál a Hulu és a Peacock csatornákon, amihez most az első nem túl hosszú, de annál bájosabb kedvcsinálót is lehetőségetek van megtekinteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.