Hirdetés

Bath of Blood - Teaser traileren a magyar giallo Péterfy Borival!

|

Mondd neked az a név valamit, hogy Free Entry? Ha igen, akkor mindenképpen nézd meg, hogy milyen horrorral készül legközelebb a film alkotója, ha pedig nem, akkor ismerd meg, segítünk.

Hirdetés

Az utóbbi időben megfigyelhetővé vált, hogy itthon is van igény, illetve az alkotók részéről intenció arra vonatkozólag, hogy a komédiákon kívül egyéb zsánerfilmek is készüljenek. Jó példa volt erre Madarász Isti Hurokcímű filmje, vagy Till Attila Tiszta szívvel-je (bármennyire is megfigyelhető volt bennük egyfajta műfaji keveredés és Till esetében erős szerzői jegyek). A felhozatal azonban egy fontos zsánernek még igencsak híján van - ez pedig nem más, mint a horror.

Hirdetés

Ezt az űrt hivatott betölteni Kerékgyártó Yvonne, akivel a tavalyi év során készítettünk interjút a Free Entry című filmje kapcsán és amely beszélgetés során elmondta azon szándékát, hogy legközelebb egy horrorfilmet szeretne elkészíteni. Ez irányú tervei lassan, de biztosan megvalósulni látszanak, ugyanis alkotótársával Garegin Vanisian-nal együtt a kizárólag zsánerfilmekre (azon belül horrorra és thrillerre) specializálódott, rangos Frontiéres co-produkciós marketen egy prezentáció keretén belül ismertették Bath of Blood munkacímen futó filmtervüket.

Ezen a ko-produkciós marketen olyan filmtervek mutatkozhatnak be, amelyek számot tarthatnak külföldi producerek, forgalmazók érdeklődésére. Kerékgyártó Yvonne a következőt nyilatkozta magával az eseménnyel és a prezentáció fogadtatásával kapcsolatban:

A külföldi prezentáció után jelentkeztek érdeklődők és sok pozitív visszajelzést kaptunk. Kiderült, hogy a török fürdők és Budapest nem csak számunkra misztikus és izgalmas helyszínek. Most már csak az a kérdés, hogy el tudunk-e indulni a filmtervvel itthon.

A filmet főként a hetvenes-nyolcvanas évek giallo filmjei inspirálták, a főszerepre pedig az énekesnőt, Péterfy Borit kérték fel az alkotók. A prezentáción az alkotást a forgatókönyvet jegyző alkotókon kívül, Fehér Károly producer képviselte Brüsszelben, ahol a csapat angolul prezentálta a terv szerint ko-produkcióban készülő filmtervet. A prezentációhoz Péterfy Bori és Egyed Bea szereplésével készült a teaser, amihez az eszközöket a Sparks Camera&Lighting biztosította. A teaser alant tekinthető meg és annyi már bizonyos, hogy a film nagyrészt egy törökfürdőben fog játszódni, amelynek történelmi hátterét is felhasználják a történet alakításában: 

FÜRDŐ / BathOfBlood - Frontieres teaser from Yvonne Kerekgyarto on Vimeo.

A szándék nemes, a tehetség adott, a tény pedig, hogy egy magyar filmrendezőnő giallót rendez, több, mint csábító. Reméljük, hogy a projekttel kapcsolatban minél hamarább újabb - hasonlóan biztató - hírek és információk fognak napvilágot látni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.