Hirdetés

Egy színésznő már bejelentkezett Talia al Ghul szerepére

|

Teresa Palmer szívesen alakítaná Talia al Ghult a Ben Affleck féle Batmanben.

Hirdetés

A Warner Ben Afflecket bízta meg az új Batman film rendezésével és írásával, természetesen a főszerep mellett és egyelőre semmi érdemlegeset nem lehet tudni a filmről. Jelenleg The Batman címen hivatkoznak rá és annyi biztos, hogy Joe Manganiello játszhatja az (egyik) ellenséget, Deathstroke-ot, és valamikor a Justice League után nézhetjük (2019-ben vagy 2020-ban).

Hirdetés

Teresa Palmer színésznő egy interjúben elejtette, hogy a még George Miller által (Mad Max) tervezett, 10 évvel ezelőtti, Justice League filmben ő alakíthatta volna Talia al Ghult, de aztán jött Christopher Nolan, aki Marion Cotillardot választotta inkább a szerepre. Most viszont 100 százalékban kiáll amellett, hogy az új Batman filmben már övé lesz a szerep, mert nagyon szeretné eljátszani a karakert, meg is kérte az újságírókat, hogy jutassák el mindenkihez a kívánságát, hátha felfigyelnek rá.

Talia al Ghul a képregényekben Ra's al Ghul lánya és egyben Bruce Wayne fiának, Damien Wayne-nek az anyja. Palmert olyan filmekben láthattátok, mint a Holtpont, Amikor kialszik a fény és az Eleven testek. Egyelőre nehéz elképzelni a karakterben (talán, ha befesti a haját?) mi mindenestre szurkolunk neki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.