Hirdetés

Bejelentették az új Halloween-filmet!

|

A Blumhouse Productions új Halloween-filmet jelentett be - nem akárkinek a produceri közreműködésével!

Hirdetés

A héten olyasmit jelentettek be, amelynek hallatán a horrorfilmek rajongói garantáltan örvendezni fognak: a Blumhouse Productions a Miramax-szal összefogott, hogy leszállítsanak egy új, friss és ropogós Halloween-mozit. Ez így, ilyen formában eddig nehezen számít hírértéknek, hiszen számítani lehetett arra, hogy egy idő után újra előveszik ezt a szériát és új életet lehelnek belé, miután a főként zenészként elhíresült Rob Zombie két ízben is többek szemében meggyalázta a John Carpenter gondos kezei által megalapozott franchise-t. A pláne a hírben tehát nem az, hogy újra láthatjuk majd a Shatner-maszkos gyilkost, hanem az, hogy az alkotók intenciója szerint ez az új film nem a remake-ek világát és még csak nem is a rengeteg folytatás szellemiségét hivatott majd megidézni, hanem sokkalta inkább az első, 1979-ben mozikba került Carpenter-mozi világát igyekszik majd visszaidézni. 

Hirdetés

Mindennek megfelelően pedig aduászként nem mást hoztak executive producerként a fedélzetre, mint magát John Carpenter-t! John Carpenter az utóbbi jó néhány évben kevésbé foglalkozott a filmekkel, a mozgókép helyett inkább a zenébe fektette kreatív energiáit (nemrég jött ki a Lost Themes című albumának második része - amely album-duó akár mintha egy nemlétező filmzenei album lenne), ezért is számít annyira izgalmasnak a közreműködése - még akkor is, ha "csupán" ex. produceri minőségben lesz jelen. A rendező/zeneszerző a következőt nyilatkozta arról, hogy Myers alakját illetően milyen elképzelésekkel állnak neki a filmnek:

Michael Myers nem karakter. Ő egy természeti erő. Nem személy. Részben természetfeletti, részben ember. 

Ennek alapján valóban úgy néz ki, hogy a gyökerekhez nyúlnak vissza, hiszen a '79-es moziban sem voltak különösebb személyiségjegyei a késes gyilkosnak, inkább egy megállíthatatlan, elpusztíthatatlan entitásként, a puszta félelem kvázi manifesztációjaként volt jelen. Már annak a puszta gondolata izgalmasnak tetszik, hogy ezt a puritán verziót viszik tovább ahelyett, hogy túlzottan túl-pszichologizálnák a figurát. 

Az már persze más kérdés, hogy a végeredmény milyen lesz, hiszen bőven benne van a pakliban az, hogy félremegy a dolog és egy újabb felesleges reboot/folytatás fog kikerekedni. A Blumhouse Productions portfólióját nézve azonban óvatosan bizakodunk: filmográfiájukban ugyan helyet kapnak olyan filmek, mint a kevésbé dicsért Jessabelle, A Lazarus-hatás, vagy a Paranormal Activity folytatásai, de mindezek mellett nem szabad elfeledni, hogy olyan dolgozatokat is letettek az asztalra, mint kiváló Az ajándék (Joel Edgerton rendezése), a The Visit (M. Night Shyamalan), vagy a korrekt Sinister és a nézhető The Purge-filmek. 

Az egyelőre csupán gondolatban létező film előtt még hosszú út áll, de elméletben már egy rendező lenne a feladatra. Az Oculus kellemesen old-school hangvételű, klassz kis horrorfilm rendezője, Mike Flanagan több mint esélyesnek tűnik a feladatra. Flanagan-től kicsiny hazánkban eddig csak a már említett Oculus-t láthattuk (szintúgy Blumhouse Productions), de azon kívül még a Hush és a Before I Wake című filmek köthetők a nevéhez. Nem számít ugyan nagy névnek, de az eddigi munkái alapján megfelelőnek bizonyulhat a feladatra: ért az atmoszféra teremtéshez, kevés pénzből és a műfaj iránt érzett nagy szenvedéllyel dolgozik, így a Blumhouse Productions számára szinte tökéletes választás lenne a projektre - tekintve, hogy ők sem kívánnak 15-20 millión túl költeni a filmre. 

Bónusz, örömteli információ: John Carpenter elviekben produceri tevékenységei mellett még zenét is fog szerezni az új filmhez. Ennek jobban nem is örülhetnénk.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.