Hirdetés

BRÉKING: A Warner két tervezett DC-filmet is törölt!

|

Két rendhagyónak ígérkező produkciót lőtt le a Warner Bros.

Hirdetés

A DC rajongóknak mostanában volt oka tobzódni az örömökben, hiszen megérkezett az HBO GO-ra Az Igazság Ligája régóta várt Snyder vágása és a Wonder Woman 1984 is, illetve a napokban Az Öngyilkos Osztag első korhatáros előzetese is napvilágot látott. A minap viszont megkaptuk a hideg zuhanyt is, amikor a Warner Bros. stúdió két fejlesztési szakaszban lévő DC-filmet is elkaszált, méghozzá sajnos nem áprilisi tréfaként.

Hirdetés

A The Hollywood Reporter adta hírül, hogy a Warner a DC-féle Új Istenekről szóló mozifilmet és az Aquaman tervezett mellékszálát, a The Trench-et is törölte, vagyis a szóban forgó projektek munkálataival nem haladnak előre a továbbiakban. A döntés hátteréről nem túl meglepő módon nem érkezett hivatalos indoklás, ám az eredeti forrás szerint az Új Isteneknél némiképp bekavart, hogy a filmben szerepet kapó Darkseid nemrég a már említett Snyder vágásban is tiszteletét tette, míg az Ároklakók-spinoffnál egyszerűen az a helyzet állt fenn, hogy a közreműködő James Wan már minden kapacitását az Aquaman folytatásának szenteli.

A The New Gods a paradicsomra emlékeztető Új Genezis és Darkseid otthona, a pokolszerű Apokolipsz bolygókon élő istenek összecsapását mutatta volna be, és a forgatókönyvén Ava DuVernay rendező a díjnyertes képregényíróval, Tom Kinggel kiegészülve dolgozott. A direktor máris billentyűzetet ragadott, és Twitteren az alábbi sorokkal reagált a lelombozó hírekre:

"Tom, imádtam veled írni az Új Isteneket. Dühít, hogy Barda, Scott, Jóságos Nagymama, a Főatya és a Fúriák sagája ilyen véget ért. Életre szóló kaland volt elmélyedni [Jack] Kirby negyedik világában. És ne feledd... #DarkseidÉl"

A tervezett The Trench ugyebár az Aquaman első részében látott, Atlantisz elkorcsosult vízi lényeire koncentrált, és megvalósításában inkább lett volna szörnyes horror, mintsem hagyományos szuperhősfilm. A DC Moziverzum egészéhez minden bizonnyal ez jóval kevesebbet tett volna hozzá, mint a valóságos mitológiát építő Új Istenek, ugyanakkor kellőképp izgalmas lehetett volna egy ilyen koncepció a szuperhősös univerzumban, főleg a Démonok között-univerzum atyjától.

A Warner és a DC Films nyilatkozatban köszönte meg az alkotóknak a közreműködést, hozzátéve, hogy ha ismét napirendre tűznék ezeket a projekteket, akkor velük folytatnák a közös munkát. Ez talán arra enged következtetni, miszerint nem tettek le végérvényesen a két mozifilmről, habár jelenleg ez inkább lehet puszta formalitás, mint előrejelezés.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.