A The Boys 2019 egyik instant klasszikusává vált, olyannyira, hogy egy kimutatás szerint a Netflix bármely Marvel-sorozatánál is nagyobbat szólt. Természetesen a készítők is elégedettek voltak az eredménnyel, és már a sorozat megjelenése előtt megrendelték a második szezont, amelyről végre felfedtek pár részletet egy virtuális közvetítés során.
Az online kerekasztal-beszélgetésen a teljes szereplőgárda részt vett, és az első évados visszatekintés mellett a folytatással kapcsolatban is készültek meglepetésekkel. Most már azt is tudjuk, hogy a The Boys nyolcrészes második évada szeptember 4-én rajtol az Amazon Prime Video streamingszolgáltató kínálatában, és persze ezúttal sem finomkodott a stáb, szóval csak úgy tocsog majd a vérben. Legalábbis ezt támasztja alá a szintén most közzétett nyitójelenet, Nathan Mitchell eddig kissé elhanyagolt karaktere, Black Noir főszereplésével (az alább mellékelt közvetítésben ezt 47:35-től tekinthetitek meg).
Az Amazon sorozatát Garth Ennis és Darick Robertson képregényei nyomán Eric Kripke fejlesztette, amiből nem mindennapi társadalomkritika született a napjainkra jellemző szuperhősmániát feldolgozva - nem meglepő, hogy már a debütálás előtt rengetegen várták a szériát. A folytatást több új karakterrel gazdagítják, például az Aya Cash által megformált Stormfront személyében, de természetesen visszatér benne az első évadból Karl Urban, Jack Quaid, Laz Alonso, Antony Starr, és még sokan mások is.