David O. Russell munkatempója közismerten hektikus, azonban tagadhatatlan, hogy idén karriere leghosszabb, egy rövidfilmtől eltekintve szinte teljes passzivitásban töltött időszaka ér majd véget. Hiszen a direktor legutóbb 2015-ben, a Joy című életrajzi dramedy-vel jelentkezett, azaz bő hét éve alig hallatott magáról.
Legújabb műve a tervek szerint 2022. november 4-én debütáló Amszterdam lesz. Az 1930-as évek Hollandiájában játszódó filmben a hadseregben összebarátkozó Burt (Christan Bale) és Harold (John David Washington), illetve a nővérként dolgozó Valerie (Margot Robbie) azon kapják magukat, hogy egy gyilkossági ügy első számú gyanúsítottjai. Ártatlanságuk bebizonyítása azonban nem ígérkezik fáklyásmenetnek, hiszen hamar kisül, hogy egy "sokkoló összeesküvés" áll az események hátterében.
A tényeket fikcióval vegyítő történelmi krimi-vígjáték alaphelyzete tehát tagadhatatlanul érdekes, és fényét tovább emeli, hogy hemzsegnek benne a sztárok. Mások mellett Chris Rock, Anya Taylor-Joy, Zoe Saldaña, Mike Myers, Michael Shannon, Timothy Olyphant, Andrea Riseborough, Taylor Swift, Matthias Schoenaerts, Alessandro Nivola, Rami Malek és Robert De Niro felbukkanására is számíthatunk.
Titeket meggyőzött az előzetes?