Hirdetés

Charlie Hunnam beszélt a Tűzgyűrű hibáiról

|

Hirdetés

Nemrég megtudhattuk, mikor is kezdődik Guillermo del Toro filmjének, a Tűzgyűrű 2-nek a forgatása. Most pedig a főszereplőt, Charlie Hunnam árulta el, hogy mi volt a probléma az első résszel. Erről az Entertainment Weekly-nek nyilatkozott a minap, melyben elmondta:

A világ és a szörnyek megfelelő megalkotása nagyon fontos egy történet elmesélésében. De mikor ez előbbre kerül, mint maga a történet, mindig ideges leszek. Bár nagyon igyekeztünk a Tűzgyűrűnél, hogy ez a két elem megfelelő harmóniában legyen egymással, a mérleg nyelve sajnos jobban elbillent a látványvilág felé.
A színész továbbra is büszke a filmre, de reméli hogy a folytatásban többet fognak a karakterekre összpontosítani:
Bízok benne, hogy orvosolni tudjuk a folytatásban a hibákat. Nem azt mondom, hogy nem tetszett az első rész. Nagyon szerettem és úgy érzem, pontosan azt szállította, amit elterveztünk. De most már tudjuk, hol kellett volna jobban elmélyülnünk a karakterekben és a történetben egyaránt.
Vagyis, míg az első rész a világ felépítéséről szólt, a másodikban már valószínűleg jobban előtérbe helyezik a karaktereket. Erre enged következtetni az a hír is, mi szerint a Legendary Pictures kevesebb pénzt fog adni a folytatás elkészítésére, mint tette azt az első filmnél. Ez nem egy rossz dolog, ugyanis jelen esetben ez azt jelentheti, hogy a kevesebb pénz több karakterközpontú jelenetet láthatunk majd, és del Toro már bizonyította, hogy kis költségvetéssel is hatékonyan tud dolgozni. Kíváncsian várjuk, mi fog kisülni ebből. Reméljük a legjobbakat. Már csak a Hellboy 3 miatt is. A Tűzgyűrű 2 premierdátuma 2017. augusztus 14.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.