David Mitchell ambíciózus novellájának adaptációját Tom Tykwer és a Wachowski testvérek karolták fel, valamint kéz a kézben szeretnék bemutatni 2012-ben. A cselekményszálat nehéz összefoglalni, mivel hat egymásba ágyazott történet alkotja eltérő helyszíneken és időben, számos stílusban. Az első történet még az 1800-as évek közepén játszódik, az utolsó pedig több száz évvel a jövőben, amikor is a legtöbb civilizáció semmivé lett. A Cloud Atlas című sci-fi-ben már eddig is olyan nevek kerültek a szerződésbe, mint Ian McKellen, Hugo Weaving, Tom Hanks, Halle Berry és Ben Winshaw, de a mai nap folyamán kaptuk a frissítést, hogy James McAvoy és Natalie Portman is a stábot erősíti majd. Mondja bárki azt, hogy ez így elsőre nem várós!