Hirdetés

Danny Boyle következő filmje a Trainspotting 2 lehet

|

Hirdetés

Az Oscar-díjas kult rendező éppen a Jobs című (erősen díj gyanús) filmje körútján van és újságírói kérdésre elárulta, hogy következő mozijának a Trainspotting régóta emlegetett folytatását szeretné. Sőt, mi több, John Hodge (aki az első rész forgatókönyvééért is felelt) már elkészült Irvine Welsh regényének átiratával, ami Boyle szerint remek, pedig a rendező egy 2010-es nyilatkozatában nem volt különösebben elhalva a könyvtől.

Közel sem annyira zseniális, mint amennyire a Trainspotting volt. De dolgozunk rajta, mert van benne potenciál. Ha eljön a megfelelő alkalom, akkor mindenképpen szólunk.
Úgy fest elérkezett a megfelelő pillanat. Ráadásul a színészek is benne vannak a buliban Boyle szerint, de ettől még nem könnyű összehozni.
Mind a négy színész vissza akar térni és meg akarja csinálni.... Jelenleg az egyetlen probléma, összeegyeztetni az időbeosztásukat, hiszen ketten közülük amerikai tévésorozatokban dolgoznak.
Való igaz, hogy a Beteg srácot alakító Johnny Lee Miller jelenleg is a Sherlock és Watson-t forgatja, és Robert Carlyle (Begbie) is visszatérő szereplő az Egyszer volt, hol nem volt-ban (Once Upon A Time). Mindenesetre Welsh Pornó című regényében bőven van alapanyag. A történet 10 évvel az eredeti cselekménye után játszódik, amit Boyle se akar napjainkba helyezni, mivel szerinte a színészek simán letagadhatnának 10 évet. Ebben Beteg Srác (Miller) Londonba költözött, ahol már minden téren megbukott: férjként, apaként, üzletemberként, striciként. Azonban váratlan lehetőség hull az ölébe, amely kitudná húzni a mélyből: konkrétan meg kellene rendeznie egy pornófilmet. Csakhogy a felnőttfilmek világában semmi sem olyan egyszerű, ezért össze kell állnia régi haverjával, Mark Rentonnal (Ewan McGregor), de alkalmi kis vállalkozásukba még betársul a börtönből frissen szabadult Begbie (Carlyle) és a drogoktól teljesen meghülyült Spud (Ewen Bremner) is. Csodálkoznánk, ha az eredeti csapat ne tudna egy újabb szórakoztató remekművet kihozni ilyen alapanyagból. Ti hogy gondoljátok?
Trainspotting_2_Porno
 
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.