Hirdetés

Daredevil 2. évad - Képeken Elektra és Megtorló

|

Hirdetés

Most, hogy lement a Jessica Jones első évada, lehet koncentrálni a Daredevil folytatására, mert tavasszal már ez kerül sorra, utána pedig jöhet Luke Cage, aki lehet, hogy szintén benne lesz a 2. évadban. Egy előzetes már volt, meg egy jelenet, amit mi sajnos nem láthattunk, de vígaszdíjként itt van két kép Elektáról (Elodie Yung) és Megtorlóról (Jon Bernthal), plusz egy Matt Murdockról (Charlie Cox) és Karenről (Deborah Ann Woll). [gallery size="medium" ids="75335,75334,75336"] Az egyik készítő, Doug Petrie, elmondta, hogy igyekszenek az első évad kedvelt elemeit továbbra is aktívan használni, de ezúttal nem kell sokat várni, mert Megtorló már az első részben be fog mutatkozni:

Az a folytatások előnye, hogy rögtön bele tudsz merülni az eseményekbe. Elkezdhetünk futni, aztán olyan gyorsan tovább, amennyire b@..meg lehetséges.
A tragikus múltú ex-katonának szintén az a célja, hogy megtisztítsa a várost, Viszont Murdockkal ellentétben, ő a fegyverekben látja a megoldást. Egyelőre még mindig nyitott a kérdés, hogy ellenségként, vagy barátként fog szerepelni a sorozatban. A másik készítő, Marco Ramirez, ezt nyilatkozta Frank Castle-ről:
Neki más erkölcse van. Matt egy elkötlezett katolikus és manapság a tévében ritkán látni olyat, hogy bárki elkötelezett lenne bármihez. Frank Hammurapi törvényeit követi. Olyan mintha beengednél egy hatalmas fehér cápát a vízbe.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.