Bár Cronenberg kicsit másfajta módon képzelte el a hősiességet (például az Erőszakos múltban), mégis megvan a maga véleménye a szuperhős filmekről: "A szuperhős filmek definíciójuk szerint képregényfilmek gyerekek számára." Majd nem túl hízelgő véleményét megosztotta A sötét lovag: Felemelkedéssel kapcsolatban is: "Akik azt mondják, hogy A sötét lovag: Felemelkedés a művészetekhez sorolható, fogalmam sincs, hogy mi a francról beszélnek.". Cronenberg azzal folytatta, hogy tetszett neki a többi Christopher Nolan produktum (mint a Memento), de úgy találta, hogy a Batman-trilógia unalmas és buta. Felismerte a széria technikai gyönyörűségét, de hozzátette, hogy "Batman még mindig csak egy hülye köpenyben szaladgál össze-vissza." Ami a mi véleményünket illeti, kevésbé értünk egyet Cronenberg úrral és cáfolnánk azt is, hogy a szuperhős filmeknek kötelezően gyermekeknek és az ifjúságnak kell készülniük. Éppen erre remek példa Nolan gyöngyszemei, hiszen ugyanúgy élvezhetőek, mint például a lazább stílusú Bosszúállók...