Hirdetés

David Leitch a John Wick 2 helyett a The Coldest Cityt fogja leforgatni

|

Hirdetés

Az elmúlt napokban vert nagy hírt, hogy a John Wick rendezői közül David Leitch dobbantott és meghagyta Chad Stahelskinek a folytatás közeljövőbeli dirigálását. Most már viszont azt is tudjuk, hogy Leitch valójában a The Coldest City önálló leforgatását vállalta el csupán, amit eredetileg szintén Stahelskivel forgattak volna együtt. A The Coldest City Anthony Johnston képregényén alapszik, mely a Berlini Fal leomlása előtti és közbeni eseményekre fókuszál. Az eddigi egyetlen ismert szereplő, Charlize Theron nyomozásba kezd, miután egy MI6-ügynököt meggyilkolnak, és igyekszik megtalálni egy igen fontos listát, amit az elhalálozott kém próbált átcsempészni Nyugatra. A rendezők szakítására egyébként azért került sor, mert Charlize Theron igen sűrű menetrendjébe csak idén ősszel fért bele a The Coldest City, ezért Leitch és Stahelski felosztották maguk között a John Wick 2-t, illetve a kémfilmet. Utóbbi forgatása november közepén veszi majd kezdetét, pont nálunk, Budapesten, majd utána Berlinben folytatódik. Valószínűleg addigra már azt is tudjuk, hogy kik csatlakoznak Charlize Theronhoz a kémjátszmában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.