Hirdetés

Deadpool ezekkel a poszterekkel már az ünnepekre készülődik

|

Ez a fickó egy állat!

Hirdetés

Hogy ezt magára Deadpoolra, vagy az őt alakító Ryan Reynoldsra értjük, az jelen esetben szinte teljesen mindegy, annyira elválaszthatatlan a kettő. A napokban debütált a Deadpool 2 első hivatalos posztere, amelyben kedvenc nagyszájú antihősünk éppen ünnepi lakomára készül barátjaival. Nem sokkal ezután pedig egy sor hasonló, az ünnepeket megcélzó promo fotó érkezett.

Hirdetés

Mivel anno az első részt is úgy reklámozták, mint egy Valentin napi romantikus filmet mindenki jókat röhögött, mígnem kiderült, hogy a film középpontja tényleg egy szerelmi történet, amelyben hősünk megpróbálja visszaszerezni álmai nőjét és megbosszúlni azt, aki ezért felelőssé tehető. A Good Housekeeping címlapja és a többi promo fotó alapján Deadpool most az ünnepi filmeken keresztül veszi célba a rekeszizmainkat. A magazin eképp közlte azt, hogy miért is Deadpool került a címlapjukra:

Deadpool kitartása, hogy benne legyen a Good Housekeepingben igazán meggyőző volt. Kezdetben fogalmunk sem volt arról, hogy kicsoda is ő, vagy hogy egyáltalán a magazin rajongója lenne. Miután azonban folyamatosan figyelmen kívül hagytam a... szenvedélyét... sikerült egyezségre jutnunk. Megjelenhet egy számunkban, amennyiben nem hagy kis szeretet csomagokat a szerkesztőink otthonában és abba is beleegyezett, hogy ezt követően 50 lábnál jobban nem közelíti meg a Good Housekeeping irodáit és munkatársait.

A magazin főszerkesztője, Jane Francisco mellett csak Deadpool öröme lehetett ennél nagyobb:

Oly sok évnyi temérdek e-mail és postagalamb után a Good Housekeeping végre válaszolt a hívásaimra. Miközben egy álmom vált valóra, nyilván teljesen más a véleményünk az ünnepi hangulat terjesztését illetően.

Utóbbi felől kétségünk sincs. A Deadpool 2 2018 június 1-én debütál a mozikban Ryan Reynolds mellett pedig a film másik sztárja egyértelműen a Kábelt alakító Josh Brolin lesz, de az újak között ott lesz a Vademberek hajszájából ismert Julian Dennison is, valamint a Domino-t megformálómZazie Beetzs, míg a régi arcok közül T.J. Miller, Morena Baccarin (Vanessa), Brienna Hildebrand (Negaszonikus Tinitorpedó), és Leslie Uggams (Vak Al) is visszatérnek, a filmet pedig az Atomszőkét is dirigáló David Leitch jegyzi.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.