Bruce Campbell, a Gonosz halott szériából imádott Ash korábban azt nyilatkozta a Feláldozhatók 2010-es premierje kapcsán, hogy ő is szívesen összehozna egy hasonló filmet, csak éppen a horror műfajban. A legendák összeszedését azonban most mégsem ő hozta tető alá, hanem Harrison Smith és az azóta elhunyt Gunnar Hansen, ők írták a Death House forgatókönyvét, amelyben olyan ismert horrorarcok kaptak helyet, mint Robert Englund, Danny Trejo, Michael Berryman, Kane Holder, Dee Wallace, Bill Moseley, Barbara Crampton, Doug Bradley, Ken Foree, Camille Keaton és Don Shanks. A Death House sztorija szerint egy föld alatti kormányzati létesítményben járunk, amelyben kilenc szinten tartják fogva a világ leggonoszabbjait, olykor természetfelettieket is. Toria Boon és Jae Novak ügynökök meglátogatják a helyet és tanúi lesznek, ahogy a doktorok gyógyszeres kísérleteknek vetik alá a rabokat, akiknek a celláit egy virtuális valóság programmal képesek olyan környezetté alakítani, mint amiben lakója élt bebörtönzése előtt, egy hallucinogén gáz pedig segít abban, hogy kordában tartsák őket. Azonban egy EMP szerkezet miatt minden elektromos berendezés leáll, aminek következményeként a gonoszok kiszabadulnak és az ügynököknek végig kell magukat küzdenie rajtuk. Harrison Smith korábban elárulta, hogy a Death House esetében kombinálni kívánják a 13-as rendőrőrs határozottságát a Jurassic Park akciójával és a Fűrész brutalitásával, de olyan filmek is inspirálólag hatottak rájuk, mint a Menekülés New Yorkból, a Resident Evil és az Óz, a csodák csodája. A forgatás kezdetét egyelőre nem ismerjük, de a film várhatóan valamikor 2017-ben mutatkozhat be.
Death House - Ilyen a Feláldozhatók horrorváltozata
Hirdetés
Hirdetés