Chris Evans bármit megtenne gyilkossággal vádolt fiáért a Defending Jacob előzetesében

|

Hamarosan a tévéképernyőn láthatjuk majd Amerika Kapitányt.

Chris Evans neve minden kétséget kizáróan összeforrt Amerika Kapitányéval, ám a Rian Johnson rendezte Tőrbe ejtvében ismét bebizonyította, hogy egészen más típusú szerepekben is nagyszerűen képes helytállni. Majd két évtizeddel a legutóbbi tévés felbukkanása után nemsokára az Apple TV+ limitált sorozatában láthatjuk majd.

Hirdetés

A William Landay azonos című regénye által inspirált Defending Jacob egy bűnügyi thriller, amelyben Evans a massachusettsi kerületi ügyvédet, Andy Barbert játssza, akinek középiskolás fiát, Jacobot (az Azból és a Tőrbe ejtvéből ismert Jaeden Martell) megvádolják osztálytársa meggyilkolásával. Habár minden bizonyíték ellene szól, Andy természetesen bármit megtenne annak érdekében, hogy fiát ne ítéljék el, még ha ez azzal is jár együtt, hogy be kell mocskolnia a kezét. A napokban érkezett előzetes mindenképpen pattanásig feszült helyzeteket ígér, a bűnténynél is borzalmasabb jogi procedúrával és társadalmi reakciókkal megfűszerezve.

Mark Bomback (A majmok bolygója) forgatókönyvéből a Kódjátszma Oscar-díjra jelölt direktora, Morten Tyldum rendezte a nyolcrészes minisorozatot, amelyben a fentebb említettek mellett Michelle Dockery, Cherry Jones, J.K. Simmons és Pablo Schrieber is benne lesz. A Defending Jacob első három epizódja április 24-én debütál.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.