A derült égből dolgok sosem érnek happy endet, gondoljunk csak az időjárásra meg Polly-ra, de a Sony által 2009-ben kiadott Derült égből fasírt című mese 100 milliós büdzséből majd 250-et produkált, így a stúdió egyértelműen berendelte a második részt. Ezidáig nem is hallottunk a projekt felől, ám most bejelentették, hogy nem egy, hanem rögtön kettő rendező is dolgozik majd a folytatáson: Cody Cameron és Kris Pearn már az első fejezen is tevékenykedtek, most pedig teljes körben bizonyíthatnak. A sztori, vagy más infó nem derült ki a hírből, de annyi bizonyos, hogy továbbra is az első rész főszereplője, Flint Lockwood lesz a középpontban, így bizonyára Bill Hader is visszatér szinkronhangjaként.