Hirdetés

Duplán folytatódhat az Utazás a rejtélyes szigetre

|

Hirdetés

Brad Peyton nagyon pörög. Épp hogy befejezte új filmje, a különlegesen látványosnak ígérkező Törésvonal (San Andreas) digitális effektusait – melyek segítségével a földdel tette egyelővé Kaliforniát – máris új terveken agyal. És természetesen ismét a Törésvonal sztárjával, régi barátjával, Dwayne Johnson-nal együtt.

Az Utazás a Föld középpontja felé és az Utazás a rejtélyes szigetre nagyon jól sikerült. A digitális technika fejlődött, Jules Verne pedig még egy csomó izgalmas regényt írt. Érdemes lenne folytatni a sorozatot!
– mondta a rendező, aki a legelsők között alkalmazta a 3D-technikát, majd így folytatta:
És Dwayne-nel azt beszéltük meg, hogy nem aprózzuk el. Egész biztos, hogy a Törésvonal volt életünk legnagyobb, legkeményebb munkája. Ha azt összehoztuk, biztosan le tudunk forgatni egyszerre két új Utazás-filmet. Vagyis a látványos, kalandos történet, természetesen a Sziklával és filmbeli kamasz unokaöccsével rögtön egy 3. és 4. résszel gazdagodhatna. Ha már belekezdünk, nem fogjuk elaprózni – magyarázta Peyton. – Most két rész forgatókönyvén dolgozunk. Miért ne forgatnánk le egy nekifutásból két vagy három filmet? Utána meg jöhet egy nagy vakáció.
A Törésvonal hazai bemutatója június 4. /InterCom/
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.