Dwayne Johnson vegyes érzésekkel hagyja maga mögött a Halálos iramban 8 forgatását, hiszen ha visszaemlékszünk, nem csupa jó dolgokat mesélt kollégáiról. Az internet figyelmét felkeltő nyilatkozata után kiderült, hogy valószínűleg Vin Diesel-el került összetűzésbe, és azóta sem tisztázódott, hogy sikerült-e túljutniuk a nézeteltérésen, de ettől függetlenül a pankrátorból lett színész mit sem vesztett lendületéből, és máris ugrik a következő projektre.
Johnson idén már leforgatta a Baywatch-ot, most végzett a Halálos iramban 8-al, és két hét múlva a Jumanji következik a listáján. A Jake Kasdan által rendezett filmben Kevin Hart és Jack Black oldalán láthatjuk majd a Sziklát. A sztoriról eddig nem sokat tudunk, de színész Instagram-on elárulta, hogy nem egy rebootról van szó, hanem az eredeti Jumanji folytatásáról.
Alul megtalálhatjátok azt a posztot, amelyben a színész megköszönte a stáb munkáját és beharangozta a következő lépést. A Halálos iramban 8 2017. április 14-én, míg a Jumanji 2017. július 28-án érkezik majd a mozikba.